Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Karácsonyi gondolatok

2017. december 25. 10:57

Egész létünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlanul tiszta jegyeivel.

2017. december 25. 10:57
Pilinszky János
Új Ember

„Szép a karácsony költészete, de ennek a költészetnek a gyökere véghetetlenül mélyebb, s tulajdonképpen még nem termette meg valódi gyümölcsét közöttünk.

Isten – írja Simone Weil – tiszta szeretetből alkotta a világot. A teremtés nem Isten hatalmának, hanem az isteni szeretet lemondásának a műve. Mivel pedig a világ a lemondás műve, erre az isteni szeretetre mi is csak lemondással felelhetünk. Innét minden valódi alkotás és minden valódi cselekedet és vállalás mélyén a szeretet alkalma és az aszkézis szabadító jelenléte.

De a teremtő szeretet nem lett volna teljes, ha Isten maga is nem vállalja megtestesülését. Creatio, Incarnatis, Passió: ugyanannak a feltétlen, ugyanannak a szent Szeretetnek a túláradása, »túlkapása«, amely »Krisztust végül is a keresztre emelte«.

Egész létünk a szeretet isteni »túlkapásainak« a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlanul tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzalitása. Ezért, hogy jó hírével mindent bevilágít, hogy térben és időben minden – ami szép és igaz – tudva, nem tudva feléje mutat, s méltán meríthet világosságot belőle.

De mint a szívünkben lakó isteni szikra, tiszta szeretet: a megtestesült Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz: kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt vereségén túl meggyőzte a világot.

A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül. Vajon valaha is meg fogja teremni valódi gyümölcseit közöttünk?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szekula
2017. december 31. 01:33
blowjobniki - rajongói körében. Beszédes nívójú csendélet. :DDD
szekula
2017. december 31. 00:51
A kevésbé buta zugkommentelők figyelmébe: https://en.wikipedia.org/wiki/Lavender_marriage
szekula
2017. december 31. 00:45
Ma este blowjobnikoletta (bbjnick leánykori neve) eredeti dokumentumokkal megcáfolja, hogy Cole Porter buzi volt, mutatom: Volt felesége, akihez szerelmes dalokat írt! http://2.bp.blogspot.com/-tjeRaddmrm8/T1jOHqjWa8I/AAAAAAAAPYM/lRnFd0VWu5U/s1600/Cole&LindaPorter.jpg Spoiler alert! Holnap este blowjob "kétállású kapcsoló" niki Varnus Xavér gyermekeinek fotóival fogja "cáfolni", hogy Xavér buzi lenne. Maradjanak velünk! #preferencia #butanáci
szekula
2017. december 29. 22:42
Blowjobnikoletta (bbjnick leánykori neve) eredeti dokumentumokkal megcáfolja, hogy Oscar Wilde buzi volt, mutatom: https://i.pinimg.com/736x/01/b1/24/01b12495799cd2734b9a273a8c6fb139--vintage-photos-oscars.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!