Józansággal a jövőnkért

Minden böjti időszakban mást-mást vonunk meg magunktól. Tavaly a hódolattal fogyasztott zamatos kávékat, idén a hasonló érzelmi attitűddel és szertartásossággal töltögetett párlatokat és buborékokat nélkülöztük 40 napig. Krédónk mindörökké az, hogy ne bízz abban, aki soha nem iszik. Akasztották a hóhért és kezdetben magunkban sem bíztunk. Kijózanító tapasztalat, és a lemondás áldozatán túl elvitathatatlan gyakorlati előnye volt: az eddiginél is fokozottabb tisztánlátás Európa ügyeit és benne a saját és gyermekeink jövőjét illetően. Sokat olvastunk, töprengtünk. És veleszületett realizmusunk átváltott tevékeny, cselekvő hiper-realizmusba.

Nagycsütörtökön a vaskos téli álmából ébredező, közkedvelt játszótéren csapatba verődött néhány édesanya, akik (érthető okokból) a beköszönő tavaszt ünnepelték, miközben gyerekeik a hosszú tél során felgyülemlett extra energiáktól próbáltak kirobbanó elánnal megszabadulni. A diskurzus kitért a közelgő országgyűlési választásokra is. A közös gasztronómiai élvezetek felkutatásán túl az ilyen ügyekben (értsd közpolitika és Európa) is illetékes Játszótéri Filozófust (JF) megkérdezték arról, hogy milyen döntési forgatókönyveket érdemes követni a szavazásnál. Amikor JF részletesen vázolta a politikai haditérképet, a számos válság által tépázott európai politika helyzetét és benne Magyarország kritikus kormányzati álláspontját, az egyik mama legyintett: ó, ugyan, ez mind csak kisded politika!

Nos, bárcsak az lenne. Pelenka politix, jutott eszünkbe a szlogen, ahogy az anyák spontán verbuválódott kemény magja haladt Buda egyik felkapott kávézója felé. A kávéházban egyre élénkülő vita folyamán konszenzusra jutottunk abban, hogy – bár sokan sokféleképpen próbálják elbagatellizálni –

ezért sem mehet babra a játék a voksolásnál. „Soha nem volt még szükség ilyen felelős és manifeszt politikai magatartásra a jövő generációk életkörülményeinek megőrzése érdekében” – tette hozzá hangját felemelve az egyik anyatigris. A zavartalan, büszke európai játszótéri idill lebeg mindenki szeme előtt. Ez a cél.

A stratéga szerint a kormányzati politika a pillanat uralásának művészete. A 2015-ben elindult, Európa mindennapjait meghatározó hús-vér migrációs lavinát a magyar kormányzat a megfelelő pillanatban tartóztatta fel, szuverén és felelős országként járt el. Az önvédelmi reflexek Európa ezen tájékán működtek, és a kormányt ért nemzetközi pofozkodás közepette azóta bizonyítást nyert, hogy jól működtek: számos ország fejezte ki politikai elismerését az újfent unortodoxnak, illiberálisnak sulykolt magyar intézkedések miatt (és egyre többen vannak, akik Nyugatról emigrálnak ide).

Pedig csupán annyi történt, hogy egy ország a korszerűség jegyében komfortzónaként felépített liberális kánonnal szemben, a nemzeti alkotmányában foglaltakat nem feledve, a hatályos uniós jogot kikényszerítve (!), józanul lépett fel és hárította el a társadalmi berendezkedést veszélyeztető folyamatot.

a józan belátás és vannak még a szó legnemesebb értelmében vett, a véleményformálásban vért, verítéket, következményt nem sajnáló államférfiak. Bibliai hasonlattal élve: „Se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” (Jel 3, 15-16) Az államférfi napjainkban sokszor különös ismertetőjegye a cselekvőkészség, a bátor és olykor atipikus döntések. Lapozzunk csak bele Helmut Kohl Aggodalom Európáért című kiskönyvébe.

Az eszmefuttatás ezen pontján az egyik újdonsült kismama félénken megjegyezte, hogy a fősodorral szemben lehet vitorlázni ugyan, de érdemes-e pisilni. Ő úgy látja, hogy a nemzetközi politikai konfrontációkért túl nagy árat fizethet a renitens ország.

Nos, aki nem vállalja a konfrontációt, az balek. Elképzelhető-e szintézis tézis és megfelelő antitézis nélkül? Aligha. Gondoljunk csak bele, hányszor vállalunk konfrontációt a gyerekeinkért az óvodában, iskolában? Kétségtelenül mulattató, ahogy a tanév kezdetén egyes tudatos szülők (értelemszerűen a gyermeket, és nem saját elképzeléseiket képviselve) vérre menő verbális és non-verbális küzdelmet folytatnak az óvodai jelekért. Egy-egy katica vagy kisautó, netán a pillangó megérhet minden harcot és a győztes szülő diadalittasan nyugtázza a sikert.

Ugyanez az anyatigris/ tudatos szülő legyint és iszonyodva, mumusként tekint a politikára, szemét a politikai eszmecserénél lesüti, olykor lekicsinyli annak a társadalomban betöltött szerepét és nem érti, hogy számára milyen babér (!) teremhet például a felelős társadalmi szerepvállalásban vagy a szavazásban.

Európa és benne Magyarország jövőjéről. A politikai viszonyok megértéséhez érdemes felütni Török Gábor A lakott sziget című könyvét, melyben egyszerűen és nagyszerűen ír a politikáról és annak hétköznapi intellektuális fontosságáról. Van, aki szerint „hülyének lenni alkotmányos alapjog”.

A kávézó édesanyák abban egyetértettek, hogy hülyének lenni luxus. Tájékozottnak lenni állampolgári és szülői kötelesség. A jelen sokasodó kihívásait fokozódó aggodalommal figyelve elmondhatjuk, hogy a világ dolgaiban tudatlannak lenni egészen egyszerűen köz- és életveszélyes –bármennyire is hívogató a teljes offline életmód). Nem gyerekjáték. Ha szeretnénk az általunk ismert, szeretett Magyarországot megtartani, felelős és jól megfontolt véleményt kell megfogalmaznunk és kinyilvánítanunk.

A bizonytalanság korát éljük. Mindez várhatóan eszkalálódni fog, látván az európai demográfiai folyamatok alakulását. Disztópia? A kilátások közel sem rózsásak. Nem vitatva el az alternatív oktatási krédók létjogosultságát egy gyorsan változó és kiszámíthatatlan világban, az egyik kismama filosz rámutatott : ellentétben a napjainkra jellemző „iskolafrásszal”, a jövő generációk számára nem az az elsődleges kortárs létkérdés, hogy melyik oktatási modellben szocializálódjanak, hanem az, hogy megmarad-e még az általunk ismert nemzeti, regionális és összeurópai társadalmi „komfortzóna”. És akkor még nem beszéltünk a mesterséges intelligencia és a robotizáció térnyeréséről. A kismamák között konszenzus van abban, hogy jelen viszonyok között a nagyfokú kiszámíthatatlanságra és ezzel együtt a rugalmasságra, adaptációra kell elsősorban felkészíteni a gyerekeket.

Jelen sorok írója nagy ellentmondással szembesül az emberi felfogás terén. A társadalom szinte minden szegmense óriási lelkesedéssel, néhol áhitattal nézi az olyan apokaliptikus témára felfűzött sorozatokat, mint például az Éhezők viadala vagy a Lost-Eltűntek. Vagy itt van például a másik disztópia, A szolgálólány meséje (melyet a Játszótéri Filozófus is jócskán megkönnyezett). Amikor a lelkes néző elé tükröt tartva feltesszük a kérdést, hogy elképzelhetőnek tartják-e mindezt a saját életükben, a többség mosolyogva legyint: hiszen ez csupán fikció. Nos, apokaliptikus víziókban nincs hiány a mindennapi életben sem, ezt jobb, ha leszögezzük.

Az egyetlen lehetőség az, ha most és a közeljövőben következetesen törekszünk a megfontolt és ésszerű döntésre a civilizációs önvédelem jegyében.

Az akkori jövő (a mai jelen) már 2004-ben sem volt rózsaszín, amikor a neves és bátor újságíró, Oriana Fallaci megírta A harag-trilógiát. A Játszótéri Filozófus ezt az egyetemi évek alatt, a nemzetközi tanulmányok szak egyik főolvasmányaként definiált Samuel P. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvének amolyan mellékzöngéjeként kezdte olvasni. Akkoriban kígyót-békát kiabáltak Fallacira, kirekesztették a mainstream médiából, értelmiségi életből (világéletében non-konformista habitusú volt). A rákkal is harcban álló Fallaci küldetésének tekintette, hogy ébresztőt fújjon Európa megmentése érdekében. Kiemelkedő intuitív intelligenciával, logikusan és indulatosan elemezte a nyugati civilizáció leigázásának éppen zajló, az európaiak egy része által is végigasszisztált folyamatát. Cinkos, aki néma. Fallaci nem tudott néma és közömbös maradni, megénekelte a Nyugat és az iszlám apokaliptikus összecsapását. Profetikus jóslatból mára mindez a mindennapok valósága, mindössze két évtized leforgása alatt. Két évtized: a csecsemőből egyetemista lesz… Úgy tett hitet a zsidó-keresztény alapokon álló Európa megőrzése mellett, hogy deklaráltan nem volt istenhívő, ő maga keresztény ateistaként (!) határozta meg magát.

A Játszótéri Filozófus szereti az intellektuális, gyakorlati mondanivalóval bíró szentbeszédeket. Az idei Húsvétban sem volt hiány profetikus gondolatokban, melyek papírra kívánkoznak. A Veszprémi Főegyházmegye érseke, Dr. Márfi Gyula a szentbeszédek kiegészítéseként, a közéletben is megnyilvánulva számos alkalommal ad hangot Európát érintő aggodalmának. A migrációs válság kapcsán nem rejti véka alá markáns véleményét: az elvallástalanodott Európa iszlamizációjának jelenségével állhatunk szemben. Idei húsvéti szentbeszédében az érsek kiemelte a nők meghatározó bibliai szerepét (szembeállítva mindezzel a Korán európai szemmel mérve aggasztó tanításait), valamint a korszellem részeként csomagolt gender elméletek margóján hangsúlyozta: „az egyenjogúság nem azonos az egyformasággal”.

VI. Pál pápa Szent Benedeket Európa fővédőszentjének nyilvánította 1964-ben, apostoli levelében így fogalmazott: „amint egykor a keresztény hit világosságával szétszórta a sötétséget és szétosztotta a béke ajándékait, segítse most is Európa ügyét, s közbenjáró imájával segítse, hogy erősödjék napról napra”. A közelmúltban beiktatott új bencés főapát, a jámbor, közkedvelt és kimagasló humorérzékkel megáldott polihisztor Hortobágyi T. Cirill atya a pannonhalmi benedikálási szentmisén egy nemrég elhunyt szerzetes élettapasztalatából merítve így határozta meg a szerzetesrend küldetését: „A monostor kísérlet arra, hogy a világ egy pici részét ideálisan rendezzük be”. „Tegyük ezt továbbra is együtt. Isten óvjon és vezessen mindannyiunkat jó szándékú törekvésünkben!” Ora et labora.

Az „olvasmányosan beszélő” balatonalmádi plébános, Szabó János atya már 2015-ben profetikus hangot ütött meg az Európát fenyegető civilizációs összecsapásról. Idei húsvéti gondolatai is eköré csoportosultak: „Nem véletlen mondja az Írás: Isten minden népnek kijelölte a maga helyét: térben is és időben is! Sem a népeknek, még kevésbé az egyes embereknek, nincs hatalma arra, hogy ezen változtasson. Minden erre irányuló vállalkozás halálra van ítélve; vagy halálra vannak ítélve azok, akik ezt nem hajlandók tudomásul venni”. Így folytatja: „A keresztény ember a világosság fiává lett a keresztségben! Válasszuk hát a Világosságot, válasszuk a világosság, az élet, a megmaradás erőit akkor is, ha időnként hibákat észlelünk… Tegyük félre álszent botránkozásainkat, mondvacsinált sértettségeinket (például a demagógiát, politikai korrektséget?! - a JF), támaszkodjunk a józan észre és gondoljunk Magyarország keresztény jövőjére”.

Robert Schuman, a közös Európa egyik alapító atyja meglehetősen egyértelműen fogalmazott hatvan évvel ezelőtt: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. Ez nem fikció, hanem a pőre valóság. „…hogy a mai embereknek legyen szinte kitapintható és szent Európa spirituális egységének eszménye, és ehhez ne hiányozzék nekik a fentről jövő segítség, hogy ezt a gyakorlatban is tervszerűen megvalósítsák” – indokolta választását VI. Pál pápa, amikor Európa védőszentjének emelte Szent Benedeket. Mindez jócskán rezonál napjaink kihívásaira. És akkor még meg sem említettük a kivételes hitű és hivatástudatú Szent Johanna életpéldáját.

A hazai és európai választások tétje nem a fentebb kiragadott óvodai jelek csereberéje. Az egyik kardinális kérdés az,

A politika művészet. Percemberek helyett válasszunk államférfiakat, akik a nagy művészekhez hasonlóan érzékenységgel, alázattal és kellő hittel látják el a haza és Európa érdekeinek képviseletét.

Nekünk Magyarország az első! Igyekezzünk ideálisan berendezni!