Kádár utolsó megkísértése – az egyetlen valódi választás tétje Budapesten

2018. augusztus 22. 10:28

Új vezetőt választ a XV. kerület: ideje új szellemiséget hozni a kádárizmusban megragadt, jobb sorsra érdemes kerületbe.

2018. augusztus 22. 10:28
Forgács István
Forgács István
Mandiner

Én, aki vidékről jövök és a vidék erejét, értékeit mindig is többnek, teljesebbnek látom, mint amit Budapest évek, sőt, immár évtizedek óta nyújtani képes, mindig azt várom, mikor indul el a főváros is végre egy olyan úton, amely biztató jövőt kínálhat minden itt élő ember számára.

Az elmúlt nyolc év budapesti fejlesztéseit látva azonban lehet bízni abban, hogy az újabb kétharmados felhatalmazást szerzett Orbán-kormányzat forrást és személyzeti struktúrát biztosít az emberi és élhető világváros további fejlesztésére, hogy Fürjes Balázsék munkája nyomán mind Budapest egésze, mind az egyes kerületek több évtizedes fejlődési pályára állhatnak, amik az itt élők és ide érkezők jólétét szolgálják. Sőt, talán még a magamfajta elégedetlenkedőkkel is megszeretteti várost, és hihetem, hogy a családom úgy gyarapodik, a gyermekeim úgy nőnek fel, ahogyan azt igazából szeretném.

Sajnálatos, hogy mindezek előtt számos meggyőződésbeli hitvitának kell lezajlania, amelyek arra ugyan nem alkalmasak, hogy valóban meggyőzhessük egymást arról, hogy milyen fővárosa is legyen majd az országnak, de azt legalább megláthatjuk, kik azok, akik valóban a fejlődést kívánják segíteni, és kik azok, akiknek elég Kádár – sokszor örökre velünk maradónak tűnő – egykori szellemisége. 

Néhány külső kerületben sajnos még mindig előugrik valaki egy sarok mögül, és mintha valami groteszk játékot játszana velünk,

folyton vissza akar rángatni minket a hetvenes-nyolcvanas évekbe.

Egy ilyen kerületben élek magam is, bár reménykedem, hogy már nem sokáig. Hogy tisztán beszéljünk: nem a kerületet hagyom el, hanem abban bízom, hogy a kerület hagyja el eddigi örökségét egyszer és mindenkorra végre.

2018 szeptemberének végén a parlamenti választásokat követő időszak egyik legfontosabb önkormányzati voksolására kerül majd sor, amikor a XV. kerület új polgármestert választ magának. Az eddigi polgármesternek, a kádári örökséget képviselő Hajdú Lászlónak egyéni parlamenti mandátuma elnyerése után le kellett mondania a kerületvezetői posztjáról. Ha csak azt a tényt vizsgáljuk, hogy Budapest északkeleti csücske képes volt a DK jelöltjét egyéni mandátummal a Parlamentbe juttatni, könnyen mondhatná bárki: semmi meglepő nincs abban, hogy a palotai panelek népe büszkén vállalja kisemberségét, alsó-középosztálybeliségét. Azt, hogy tízezrek még mindig szinte könnyes szemekkel élik meg, ha ingyen sört és virslit kínál nekik a gulyáskommunista nosztalgián kívül semmi mást adni nem képes helyi baloldali politika. „Ez egy ilyen kerület” - mondhatják sokan, és talán még legyintenek is. Egy darab Salgótarján az ország kellős közepén, ahol büszke harcra buzdítja a baloldal a harmadik kétharmad ellen is az itt élőket, és megpróbálja elhitetni velük, hogy csakis a kisemberségből eredő és a képzelt elnyomás elleni folyamatos küzdelem az egyetlen magasztos cél, és ha sikerül a legyőzni a kormányt, akkor az ellenállás utolsó büszke bástyájának védelmezői lehetnek.

Közben ugyanezeknek a helyi kisembereknek a szomszédos Újpestre és a XVI. kerületbe kell uszodába járniuk, mint ahogyan játszóházba és közösségi programokra is inkább Zugló és megint Újpest felé veszik az itt élők az irányt. Már ha veszi egyáltalán. Kevés ennyire heterogén összetételű és földrajzilag furcsán meghatározott kerülete van Budapestnek. A kertvárosi övezetben a 60-70 milliós családi házakban élők számára nem gond, hogy ha a mostani baloldali kerületvezetés a minimális szolgáltatásokat is csak ímmel-ámmal kínálja az itt élőknek, hiszen autóba ülnek és bárhova eljutnak, hogy megtalálják azt, amire szükségük van, és általában a munkájuk sem köti őket szorosan ide.

A panelházak népe,

a baloldal által foglyul ejtettek viszont egy ideje leszoktak már arról, hogy igényeik és elvárásaik legyenek

– megfelel számukra a helyi piac (ha mégsem, akkor buszozik néhány megállót a Bosnyákra), szabadidejében keveset mozdul bármerre is, és megvan uszoda és gyermekorvosi rendelő, felújított közpark, kátyúmentes utak és tiszta utcák nélkül is. A lépcsőházak ugyanolyanok, mint 40 éve, a muskátli minden erkélyen mosolyog, és néha még pad is jut, ahova leülhet az ember egy-egy kiflivel a kisközértből. A baloldali kerületvezetés korábban és legutóbb is sikeresen hitette el, hogy ennyi pontosan elég, ennél többre nem kell vágyniuk. Az állandósuló környezetben és a lelassuló időben az eddigi polgármester is olyan volt, mint ha csak egy lenne közülük – bratyizós, kedves, mindent egyszerűen megélő és általában mindennel elégedett kerületvezető, miközben elképzelései, törekvései, céljai a kerülettel egyáltalán nincsenek, neki is minden jó úgy, ahogyan éppen az van.

A langyos, vagy inkább a poshadt víz tökéletes szimbóluma ma a kerület. Itt az ingatlanokra meghatározható átlagos négyzetméterárak olcsósága nem arra sarkalja a kerület vezetését, hogy fejlesszen és tegyen azért, hogy érdem legyen a XV. kerületben élni, helyette szabadkozva vallja be május 1-én, hogy sok a szegény (értsd: alacsony bérből megélő) ember a kerületben, és akiknek a munka ünnepe még mindig ugyanazt jelenti, mint 30-40 évvel korábban. És igen, ilyenkor Kádár szelleme mosolyogva előbújik valamelyik panelház sarkán, és nosztalgiát ébresztve próbálja győzködni az itt élőket, hogy ez pontosan így van jól.

Holott a XV. kerület másmilyen is lehetne! Mindenekelőtt az a kerület, ahol a több ezer panellakás nem nosztalgikus és önmagukba zárkózó idősek otthona (igen, mind a két értelme helyes a gondolatnak), hanem az önálló élet kezdését kínáló megoldás, ahol családok erősödhetnek és felelhetnek meg a gyermekvállalás és gyermeknevelés kihívásainak. Ez a kerület alkalmas arra, hogy a pályakezdők megfelelő hátteret találjanak ahhoz, hogy karrierbe fogjanak, és ha majd sikeresek lesznek vagy úgy alakul az életük, később a családjukkal akár családi házba is költözzenek – reményeink szerint a kerületen belül.

A panelházak sokaságának nem kellene az ott élők sorsának kudarcát jelentenie,

ahogy a panelek nem is elfekvők, ahol az idősekre csak néhanapján nyitják rá a város másik részén lakó unokák az ajtót. A panelházak velünk élő lakóterek, amelyeket minden kerületnek és a kormánynak fejlesztenie lesz szükséges, de a modernizálásnak egyértelműnek és mindenki által szorgalmazottnak kell lennie.

Ugyanakkor a XV. kerület nem kizárólag az újpalotai panelházakat jelenti. Itt van még Rákospalota és Pestújhely, amely kerületrészek az előbbinél talán több hagyománnyal és történelmiséggel bírnak, és az itteniek sok mindenben különböznek az Újpalotán élőktől. A legfontosabb dolgokat tekintve viszont ugyanolyanok: nekik is szükségük van arra, hogy fejlesztések történjenek a kerületben. Nekik is fontos, hogy a kerületi iskolák színvonala ne romoljon tovább (ennek egyik legfőbb oka, hogy nem vonzó ma a helyi általános iskolákba járatni a gyerekeket), sőt, mindenki örülne annak, ha helyben is jó iskolát választhat majd a gyermekének. Nekik is szükségük van arra, hogy legyen gyermek szakorvosi rendelő, legyenek tömegsportolási lehetőségek (legyen végre uszoda!), legyenek parkolók, legyen egyáltalán valamilyen vízió arra vonatkozóan, hogy milyen lesz ez a kerület a jövőben.

De mindehhez szemléletbeli változásra is szükség van a helyben élők között. Nem szabad megelégedni azzal, ami jelenleg minimális formában elérhető, hanem

meg kell fogalmazni, hogy mi mindenre van szükség

– azaz, hogyan teremtsünk egy értékes és mások által is irigyelt XV. kerületet. Majd pedig partnerségre kell törekedni a kormányzattal, ahol a valódi források vannak. Nagyon fontos kimondani: ha soha nem kérünk, soha nem is kapunk fejlesztési forrást. De ahhoz tudni kellene, hogy mire is kérünk akár csak egyetlen forint állami fejlesztési támogatást is. Ne legyenek kétségeink, a baloldalnak jelenleg egyetlen víziója van: politikai csatamezőnek látja a kerületet, ahol saját politikai győzelmét tartja az egyetlen célnak ahelyett, hogy bármit is tenni akarna az itt élőkért.

Azt szeretnénk, ha felelős, tudatos és az itt élő emberek valós igényeit és szükségleteit kiszolgálni képes vezetők kapnának újra felhatalmazást, akik garantálni tudják, hogy képesek egy megújulni, fejlődni vágyó kerület elvárásait megfogalmazni, képviselni és partnerséget teremtve a kormányzattal az ahhoz szükséges forrásokat biztosítani.

Hiszem, hogy a XV. kerület nem a gulyáskommunizmus utolsó bástyája. A XV. kerület a megújítható és fejleszthető nagyvárosi lét közege lesz majd hamarosan, ahol a családalapításhoz, a gyermekneveléshez vagy akár az újrakezdéshez is kínálható majd minden, amire a 21. századi embernek és a családjának szüksége van. És mindezeken túl kínál majd egy olyan közösséget is, amely nem a múltba révedő nosztalgia mentén és nem a politika csatározások foglyaként találja meg saját közösségi identitását, hanem büszke palotai és büszke újhelyi szeretne lenni.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Castro
2018. augusztus 23. 09:26
Tényleg a fideszes cigus elfelejtette, hogy László "Hókuszpók" Tamás vezetésével volt 4 évig fideszes többség is... Akkor történt valami?
Castro
2018. augusztus 23. 09:26
Tényleg a fideszes cigus elfelejtette, hogy László "Hókuszpók" Tamás vezetésével volt 4 évig fideszes többség is... Akkor történt valami?
barany
2018. augusztus 22. 17:11
Remek írás. Mint Forgács minden írása.
Babivadász
2018. augusztus 22. 16:00
Nem vagyok rasszista, csak a cigány " vezetőket " utálom. "Én, aki vidékről jövök és a vidék erejét, értékeit mindig is többnek, teljesebbnek látom, mint amit Budapest évek, sőt, immár évtizedek óta nyújtani képes," A szerzőnek azt tudnám ajánlani, hogy sürgősen menjen haza, mielőtt még valami károsodás érné őt Budapesten. Továbbra is érezhetné a vidék erejét, értékeit , ott a faluszélén a cigánytelepen. Nem igaz, hogy a cigányoknak bármikor is jobb lett volna vidéken mint Budapesten. Mindenki tudja, hogy vidéken a cigányok, csak a falu szélén lakhatnak. Budapesten nem tüntetnek az emberek mert cigány költözött a házukba. Vidéken viszont már házat is gyújtottak fel azért, hogy cigány ne költözzön a falu központjába. A cigányok sohasem voltak úgy megbecsülve mint a Kádári időkben. A hatvanas évek végén a cigány férfiak 90% dolgozott , ugyanolyan körülmények közt éltek mint a nem cigány származásúak. Egyenrangú állampolgároknak érezhették magukat . Ennek lett vége a rendszerváltást követően.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!