Brüsszelita kufárok

2021. január 20. 07:03

Az egy párttá alakult ellenzék a persona non grata szerepét választotta.

2021. január 20. 07:03
Csizmadia László
Magyar Hírlap

Az idős embereket megkülönböztető módon, súlyosabb következmények mellett támadja a koronavírus.

A pandémia idején elsődleges ellensége lett szüleinknek, nagyszüleinknek. Azokról beszélünk, akik életet adtak a ma élő fiataloknak, és akik elkerülhetetlenül találkoznak az öregséggel. Tudjuk, hogy az emberek életútja lehet hosszabb vagy rövidebb, de családi közösségük és kötöttségük rendíthetetlenül a szeretet temploma. A nemzeti közösség ugyan tágabb értelmezésre ad lehetőséget, azonban az összetartozás ezen a szinten sem valósulhat meg szeretet nélkül. Az anya és az anyaföld mágneses ereje örök érvényű. Innen kiszakadni bolygó hollandivá tesz. Mindannyiunknak tudnia kell, hogy hit nélkül nem teljesíthetjük életünk fő feladatát, a nemzedékek életéről történő gondoskodást. Keresztény hitünk szerint a belénk költözött Szentlélek sugallatára figyelve hatékonyabban tudjuk az Isten által ránk bízott munkát elvégezni.

Rohanó életünkben ritkán adódik a megállás lehetősége, általában futtában gondolkodunk. A világjárvány azonban kihelyezte a »stoptáblát«. Megfontolhatjuk miként kell viselkednünk, ahhoz, hogy cselekvéseinket az erkölcsi elvárások szerint végezzük. Az emberiség megújuló körforgása a születés és halál senki számára sem megkerülhető. A közösségi együttműködés szükségszerű intézmény, ahol a család és a nemzet prioritásokat élvez. Ezek azok a helyek, ahol az erkölcs és a közerkölcs betartása nem megkérdőjelezhető.

Világosan fogalmazva az emberi sorskérdések eldöntésében a politikai érdekek nem lehetnek tényezők és olyan veszélyhelyzetben, mint a pandémia, sokad rendűvé silányulnak. Mindazok, akik pártpolitikai érdekből elfelejtkeznek életet adóikról és veszélyeztetik őket, elítélendő emberek. Az egy párttá alakult ellenzék a persona non grata szerepét választotta. Azt a kormányt támadja, amelyet a brüsszeli adminisztráció vízfeje az életet adó vakcina beszerzése kapcsán megpróbál gúzsba kötni. Hátráltatja a világban már használt, kipróbált és elérhető életmentő orosz–kínai vakcinák alkalmazását, mondvacsinált indokok alapján próbálja ellehetetleníteni a beszerzést.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. január 20. 08:43
Vagyis Kreko Péter igazat szólt, amikor nem figyelt magára... és akkor Brüsszel azért "rontotta el" a vakcinabeszerzést... hogy ezzel is elősegítse a vírus "természetes szelektálását" a jobboldali szavazók kárára!!!
files32
2021. január 20. 07:15
Európai Bizottság: Az uniós tagállamok közül eddig csak Magyarország jelentkezett be a kínai vakcinára
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!