Politikai pedofília

2021. június 16. 18:50

Álszent módon befogadásról, szabadságról, szeretetről hadoválnak, miközben legszívesebben karhatalommal vitetnének mindenkit börtönbe, aki másképp gondolkodik, mint ők.

2021. június 16. 18:50
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Nemzet

„Most, hogy a parlament százötvenhét igen szavazattal elfogadta a gyermekvédelmi törvényt, súlyos szavak röpködnek a virtuális térben. Egy szűk kisebbség szerint gyűlöletet keltünk, homofóbok vagyunk, összemossuk a pedofilok undorító bűncselekményeit az azonos nemű párok gyönyörű szerelmével, amikor a kormányzó többség azt a vágyunkat foglalja törvénybe, hogy senki ne erőszakolhassa meg gyermekeinket se tettleg, se propagandával. Nincs az a politikai kalandor a baloldalon, aki irántunk érzett gyűlöletét, Orbán-fóbiáját ne fröcskölné szerte ezekben a napokban. Álszent módon befogadásról, szabadságról, szeretetről hadoválnak, miközben legszívesebben karhatalommal vitetnének mindenkit börtönbe, aki másképp gondolkodik, mint ők.

Pedig vagyunk pár millióan, akik egészen másképp látjuk ezt a problémát is. Szerintünk nem a kormány jött be a hálószobánkba, nem a Fidesz avatkozik a magánéletünkbe, hanem éppen ellenkezőleg, a szivárványos zászlók alatt gyülekező álcivil aktivisták, akikhez sunyin dörgölőzik a szedett-vedett ellenzék jó pár prominense. Nem gondolom, hogy eljut a tudatukig, azt pedig főleg nem, hogy el is gondolkodnak rajta, mégis fontosnak tartom, hogy újra kimondjuk: El a kezekkel a gyermekeinktől!

A felnőtt emberek azt tesznek, amit akarnak. Úgy szeretnek, ahogy jólesik nekik, azzal élnek együtt, akivel tudnak, annak képzelik magukat, aminek csak jónak látják, úgy szabatják át a testüket, ahogy kedvük tartja. De a gyermekeink szexuális fejlődéséhez semmi közük. Az egyes egyedül a szülőkre tartozik, vagyis az édesanyára és az édesapára. Még az állam sem szólhat ebbe bele. Akár fideszes a kormány, akár nem. Az idétlen mesekönyvírók és a legkülönfélébb érzékenyítőszervezetek pedig keressenek maguknak más megélhetési formát. De leginkább menjenek a csudába!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. június 17. 08:55
Ezt a gajdicsot a maga buta fejével ez fidesz politika termelte ki. Az ilyen tipusu emberek egy normál nyugati társadalomban éhen döglenének !
szürkeSzarvas
2021. június 17. 06:24
Ugye a megrontott gyermekek gyakran buzeránssá lesznek-mert az részben felvett(!) szerep. Ez (is) a baj,kedves buzeránsok, amiért nem vagyunk oda az evolúciot megcsúfoló, magamutogató izéitoktol. Kevesebb arcot! Több szerénységet!
jánosbácsi
2021. június 16. 20:55
Az a baj Ottó, hogy álszent senkiháziak vagytok . Szájer Józsefről kezdetektől fogva tudtátok, hogy meleg és azt is pedofil ügybe keveredett. Ha nem bukott volna le akkor nem csak az alaptörvényt, hanem pedofilok elleni törvényt is ő nyújtotta volna be.
pemete jakab
2021. június 16. 20:28
Gajdics és hasonszőrű társai olyanok, mint a komcsik: retorikában harciasak, de valójában nagyon gyávák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!