Tóth Péter, az idióta jobbikos, aki még elődjét is alulmúlta

2021. augusztus 05. 16:05

Pultozik, nyilatkozgat, kampányol. Mosolyog. Láthatóan remekül érzi magát a bőrében.

2021. augusztus 05. 16:05
Apáti Bence
Origo

„Tóth Péter Szegeden, jobbikos politikusként éli vidám életét.

Aktívan.

Pultozik, nyilatkozgat, kampányol.

Mosolyog.

Láthatóan remekül érzi magát a bőrében.

Kibékült végre (korábbi) önmagával, kiegyensúlyozott ember benyomását kelti, ami lássuk be, nem csoda, hiszen maga Gyurcsány Ferenc támogatja.

Sőt szereti.

Meg a függetlenobjektív hadsereg.

Ami – mármint a támogatás – rá is fér szegény párára, mert a gonosz kormánypropaganda előkereste korábbi posztjait, és szerencsétlent épp most próbálja meghurcolni meg lejáratni, személyén keresztül aljas módon meglékelni az ellenzéki összefogás száguldó csatahajóját, őt magát pedig tönkretenni.

Pedig jóravaló fiú a Peti, mindössze annyi bűne van, hogy néhányszor, alig fél tucatszor meggondolatlanul viselkedett. Talán a Szőke Tisza rakpartján ülve felöntött a garatra, esetleg, mint Bíró László, mély apátiába zuhant valamelyik elvesztett választás után, és mert kilátástalannak ítélte meg szeretett országa helyzetét, a zsidókat kezdte hibáztatni a vereségért, az életéért, a rossz időjárásért, és azért, mert nem kapott asztalt a gyanús nevű Roosevelt téri Halászcsárdában.

Majd ki is posztolta az ezzel kapcsolatos felismeréseit.

Van ilyen, tegye mindenki a szívére a kezét; kivel nem esett még meg, hogy egy gyenge pillanatában vagy kapatos állapotában arra jutott, hogy a zsidók miatt létezik minden baj a világban, vagy hogy a homoszexuálisok genetikai söpredékek?

Na jó, néhányan meg tudják állni, de azok nyilván buzik és zsidók.

Ezen a ponton azért kénytelen vagyok jelezni, hogy ironizálok. Muszáj, hisz nem vagyok része az ellenzéknek, így könnyen lehet, hogy a haladó sajtó esetemben valamiért képtelen dekódolni fenti soraimat, majd őrjöngve megírják, hogy náci és homofób vagyok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zakar ZoItán BéIa
2021. augusztus 05. 18:19
Csóri Pence lesülyedt.
kunfia
2021. augusztus 05. 18:16
Ez a gyűlölködő faszkalap viszont,ha olyat írrnak a facebookján,ami a hazudozását cáfolja,rögtön tele gatyával tiltja a tettest. Ez ,aki cenzúráról hazudozott,amikor törölték a Pesti Srácok oldalát pedofil tartalmakért,a saját oldalán általa cáfolni nem tudottakért simán letilt ,cenzúráz bárkit. Hiába,aki fideszes,az embernek is szar.
sagirdilsiz
2021. augusztus 05. 18:07
Javaslom, hogy Amanda Elstak, a Tolerancia díj megalapítója sürgősen vonja vissza a kitüntetést, Gyurcsány Ferenctől és b. feleségétől Dobrev Klárától is, a szegedi és a BAZ megyei Jobbikos jelölt támogatása miatt. Gyurcsány és neje nem dicsekszik vele sehol, de az erősen baloldali kötődésű díjalapító kitüntette őket a Tolerancia díjjal.
kunfia
2021. augusztus 05. 18:06
"Úgy tűnik, az álhírterjesztő nem csak arról gyárt képzeteket, hogy a koronavírust a liberálisok terjesztették el, de azt is képtelen elfogadni, ha valakinek más a véleménye, mint az övé. Ilyen esetben ugyanis háborút indít, és addig tolja az ember arcába a gyűlöletmaszlagot, míg az nem képes fejet hajtani előtte. "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!