Ugyanúgy vesztesei ennek a háborúnak az orosz és ukrán fiatalok

2023. július 18. 17:38

Itt az ideje letenni a fegyvert!

2023. július 18. 17:38
Kötter Tamás
Kötter Tamás
Facebook

„Az erőszak erőszakot szül, erről beszélünk már másfél éve.
Még mielőtt kioktatna néhány fotelhuszár, hogy mégis mit kellett volna csinálni, hát talán a fegyverküldések helyett be kellett volna vetni a nyugati diplomácia minden eszközét a béketeremtés érdekében.
 

Ne legyünk naivak, ez azért nem így történt, mert túl sokan kerestek túl sokat a háborún. Ha a diplomácia jegelte volna a kedélyeket 1 évvel ezelőtt, akkor Európa fegyverkészletei nem merültek volna ki, amit majd Amerikából kell pótolni és nem kellett volna berendelnünk a drágább és rosszabb minőségű cseppfolyósított gázból sem, ami szintén Amerikából érkezik.

Jól járt a »jóemberkedő« politikai elit, valamint az olaj- és fegyveripar szereplői is. Akik vesztettek, azok az emberek. Ugyanúgy vesztesei ennek a háborúnak az orosz és ukrán fiatalok és idősek, de vesztesei vagyunk mi is, uniós állampolgárok is, hiszen Brüsszel kívülről irányított politikai vezetése szépen asszisztált ahhoz, hogy kiszivattyúzzák a pénzt a Közösségből.
 

Itt az ideje letenni a fegyvert!”

 Nyitókép: STR / PRESS-SERVICE OF COMMANDER-IN-CHIEF OF THE UKRAINIAN ARMED FORCES / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
solyomtomi-2
2023. július 19. 09:40
Pontosan. Letenni a fegyvert. Ruszkik haza!
tapir32
2023. július 18. 20:16
Hiába próbálkozik az ellenzék a forint gyengítésével, az infláció gerjesztésével, az EU-s pénzek visszatartásával megbuktatni a kormányt, ha az ellenzéknek hiteltelen a szava, hiteltelenek és alkalmatlanok a szakértői, hiteltelenek és alkalmatlanok a vezetői.
Majdmegmondom
2023. július 18. 19:44
Csak az átlag ukrán fiatalok. Az átlagnál gazdagabbak Európában nyaralnak egy éve luxus autóikon, bele pisálnak a Balatonba és jól érzik magukat a Balaton soundon... Majd ráérnek nagy pénzejért kártalanításért perelni, ha a háború után hazamentek...
EX_Terminator
2023. július 18. 18:57
Egyáltalán nem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!