Visszavonták a sztrájkot

2010. január 20. 07:50

Mind a 26 szakszervezet megállapodott a BKV vezetésével a kollektív szerződésről tegnap este.

2010. január 20. 07:50

A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Gulyás Attila elmondta: a kollektív szerződésben szabályozzák az egészség- és magánnyugdíjpénztári 3-3 százalékos munkáltatói hozzájárulást, ennek pontos mértékéről évente egyeztetnek a bértárgyalásokon. A dolgozók kapnak havonta 6 ezer forint értékű melegétkeztetési utalványt, illetve az év végén 45 ezer forint értékű ajándékutalványt. Kitért arra, a 3 százalékos támogatás köre kibővülhet, de erről a bértárgyalásokon egyeztetnek tovább - tette hozzá.

Gulyás Attila hangsúlyozta: a BKV menedzsmentje a nem sztrájkoló 12 szakszervezettel külön megállapodást is kötött, amelyben az áll, hogy a 2010-es bérmegállapodásban felülvizsgálják az internet, vagy melegétkeztetési utalvány összegét, amelyet - ha a kollektív szerződésben szabályozott többi juttatás mellett fenntarthatónak ítélnek - visszamenőlegesen is felemelhetnek 6 ezerről 8 ezer forintra.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője elmondta: a sztrájkbizottság visszavonta a sztrájkbejelentést, amelyet vasárnapi megállapodás aláírásakor csak felfüggesztettek. A szóvivő sikeresnek és eredményesnek ítélte a sztrájkot, mivel megőrizték a korábbi kollektív szerződésben szereplő szociális juttatásokat.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!