Nem teljesített jól, megszűnik az MSN Mai Nap

2012. december 02. 10:37

Január 1-jével megszűnik a Ringier és a Microsoft közös hírportálja, az MSN Mai Nap; a mainap.hu címen ezentúl saját tartalom olvasható majd. Márciusra a Hotmail az Outlookba, a Messenger pedig a Skype-ba olvad.

2012. december 02. 10:37

Január 1-vel megszűnik a Ringier és a Microsoft közös hírportálja, az MSN Mai Nap – erősítette meg a Kreatív információit a Ringier. A Kreatív úgy tudja, a 2011 októberében indult oldal nem érte el a kívánt eredményeket, illetve nem érte el célját, vagyis nem sikerült az Index és az Origo vetélytársává válnia.

„A Ringier a továbbiakban mainap.hu címen saját előállítású tartalmait kínálja majd olvasóinak, míg a Microsoft termékstruktúrájának átalakulásával az MSN helyett egyéb szolgáltatásainak fejlesztésére és népszerűsítésére koncentrál, Magyarországon - a régió számos más országához hasonlóan - helyi médiaszolgáltatásban nem fog részt venni” - közölte a cég.

A Kreatív emlékeztetett: a Microsoft kivezeti cset-programját, a Messengert, hiszen a Skype felvásárlása után nem akar két egymással konkuráló szolgáltatást fenntartani. Mint írták, az Adaptive Médiának február végéig van megállapodása a Messenger és a Hotmail, valamint az MSN Mai Nap felületeinek értékesítésére, március közepétől a webes levelezőt az Outlookba, a csetprogramot a Skype-ba olvasztják.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!