'Már le is beszéltük'

2013. július 17. 09:01

Milyen megnyugtató, hogy az új, formálódó nemzeti légitársaság mögött, sőt előtt egészen jól láthatóan volt titkosszolgálati emberek ügyködnek.

2013. július 17. 09:01
Uj Péter

„A mi kis hangsúlyozottan nem gyarmat országunk, mint tudjuk, mindig is felülállt mindenféle nemzetközi és globális trendeken, realitásokon és racionalitásokon, most pedig még felülebb áll, mint valaha, sőt, hajjajaj. Tehát nálunk valakik éppen újabb nemzeti légitársaságot gründolnak. Vagy olyasmit. És milyen megnyugtató, hogy az új, formálódó nemzeti légitársaság mögött, sőt előtt egészen jól láthatóan volt titkosszolgálati emberek ügyködnek. A Malév évtizedekig tartó, a nemzetgazdaságnak sok tízmilliárdos (százmilliárdos) mínuszt okozó agóniájában is jól látható szerepet játszottak mindenféle titkosszolgálati elemek. Ez volt az egész Malév-ügy katasztrófája. (...)

Na most másfél év telt el a Malév megszűnése óta, és látjuk: nem váltak vérré a folyók. Volt egy sokk az elején, az is amiatt, hogy a csőd »hirtelen jött« (mármint az államnak, mindenki más láthatta). De azóta minden rendeződött, az értékes járatokat megszerezték más társaságok, a turistaforgalom rekordokat dönt, láthatóan senki sem érzi hiányát a Malévnak. Talán csak kémeink anyátlanodtak el egy kicsit.

Na, hát ezért megnyugtató látni, hogy újabb nemzeti légitársaságot szerveznek. Nem győzik hangsúlyozni, hogy nincs benne állami pénz.

A Népszavában néhány napja megjelent nyilatkozat a műfaj nagy klasszikusa, a Sólyom Airways vezetőjével készült: »Nem lesz ebben állami tulajdonrész. Száz százalékban magántulajdonú lesz, ezt az állammal mi már le is beszéltük.«

Aha, világos. Odamentek, és megbeszélték, hogy nem lesz tulajdonrész. Most nyugodtam meg.”

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Axxtro
2013. július 17. 14:53
Aki rendszeresen a Népszabadságban publikál, az más aljasságokra is képes. Ugye, Uj Péter?
qccqccqcc
2013. július 17. 11:31
És baszd meg? Most komolyn nem értem, mi a baj? Hogy ennek az igazgatóságában nincs benn a véletlenül a Wizzairében ott csücsülő Oszkó, vagy mi? Ja, hogy a Malév meg tönkrement? Na és? Véletlen volt, baszd meg, véletlen.
Nomine
2013. július 17. 10:16
engem csak az érdekelne, miért kell már napok óta egy magáncég-ről megnyilatkozni minden ratyi ballib megmondóembernek a médiában? nem is az ő pénzük van kockáztatva, akkor meg mi a fax közük van ezzel kapcsolatban bármihez is? ha nem tűnt volna fel nekik, akkor 2-300 munkahely ellen drukkolnak!!! komolyan nem értem
pedroamigo
2013. július 17. 10:14
"És milyen megnyugtató, hogy az új, formálódó nemzeti légitársaság mögött, sőt előtt egészen jól láthatóan volt titkosszolgálati emberek ügyködnek." Így van, jól láthatóan. Jól láthatóan hiszen nyilvánosak az ügynökakták így könnyűszerrel eldönthető. Mi az, nem nyilvánosak? Hogy-hogy?! Megvették Viktort a tartótisztek? Nem mondod!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!