Kiderült, hova utazik Orbán Viktor június elején
Rövid időre elhagyja az országot és máshol kampányol.
Elrendelte az összes állami erdészeti cég átvilágítását Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az intézkedésre azért került sor, mert a Kehi vizsgálatai során hat vállalatnál súlyos visszaélésekre derült fény. Az ellenőrzést a miniszter azután jelentette be, hogy a minap az állami mezőgazdasági cégeknél zajló visszaélésekről beszélt.
Azonnali, rendkívüli vizsgálatot rendelt el az összes állami erdészeti cégnél Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az intézkedésre azért van szükség, mert a Kormányzati Ellenőrző Hivatal (Kehi) hat vállalat átvizsgálásakor súlyos szabálytalanságokat és hiányosságokat tárt fel. Az érintett cégek a Bakonyerdő Zrt., az Egererdő Zrt., a Verga Zrt., a Mecsekerdő Zrt., a Sefag Zrt. és a Zalaerdő Zrt.
A Kehi vizsgálata alapján ezek az erdészetek a kiemelt állami és uniós támogatások, valamint a csekély használati díj ellenére alig termeltek profitot. Ezen kívül kiszerveztek olyan alapfeladatokat, mint a fakitermelés, fuvarozás. Ezeket külső vállalkozókkal végeztették, akikkel előnytelen szerződéseket kötöttek. Az erdészetek ráadásul a közel tízmillió köbméter kitermelt fa tizenegy százalékát fahulladékként írták le, melynek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. Az alacsony haszon és a hiányosságok ellenére a vezérigazgatók markát prémiumként akár tízmillió forint is üthette évente.
Az intézkedés Lázár János azt követően rendelte el, hogy a minap az állami mezőgazdasági cégekben történő visszaélésekről beszélt.