Karácsony: Orbánból Darth Vader lett

2021. július 03. 10:12

Pedig a főpolgármester szerint „akár jedi is lehetett volna”.

2021. július 03. 10:12
null

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és az MSZP, Párbeszéd az LMP miniszterelnök-jelöltje pénteken Tatabányán ismertette gazdasági programját. Beszédében Orbán Viktorról is ejtett néhány szót – írja az Index.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: Orbán Viktorból

„akár jedi is lehetett volna”,

mivel olyan lehetőséget kapott 2010-ben mint senki más.

„De hogy most Darth Vader lett belőle, az biztos”.

A főpolgármester szerint az egész rendszer lényege, hogy a hatalomból pénzt csináljanak, a pénzből pedig még több hatalmat. 

Karácsony hangsúlyozta, hogy az ő gazdasági programja – Orbánéval szemben – a jóvátételre, igazságosságra, a felelősségre és a jövőre fog épülni. Szerinte a magyar kis- és középvállalkozásokon kell alapulnia a magyar gazdaságnak, ezeket pedig a járvány után is kártalanítani kell majd. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt is elmondta, hogy súlyos adókat vetne ki a leggazdagabbakra.

„Nem az az erős vezető, aki képes megosztani, hanem az, aki képes újra egyesíteni Magyarországot” – fogalmazott beszéde végén Karácsony Gergely.

A teljes beszédet itt tekintheti meg.

Összesen 228 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. július 04. 13:00
KARÁCSONYBÓL MEG FASZBUKKER!
barang
2021. július 04. 12:55
ne hát pont ez lenne a lényeg: ne szarjál már be állandóan. ha nekem nekemugrassz, akkor mit csinálsz olyanokkal, akikkel alapvetöen nem értessz egyet? a választásokat a bizonytalanok fogják eldönteni, ezzel a hozállással azonnal ellenséget csinálsz belölük. elég volt nekem Megyo bá, nem szeretnem ha most meg Karigerit kene miniszterelnökként látnom. ha neked is fonos ez, akkor légyszi vegyél kicsit vissza. tudod, a nyugodt erö meg minden.
Csigorin
2021. július 04. 09:14
te meg tudod ki vagy a star warsbol kari? Jabba-Gyurcsany kis idegesitoen vihogo idetlen allatkaja.
piscsik
2021. július 04. 00:01
Belöled meg egy fövárosi kapitális barom! Dolgozz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!