George Friedman: Számomra egyértelmű, hogy közel vagyunk a béketárgyalásokhoz

2022. november 17. 07:16

A magyar származású amerikai stratéga szerint a lengyelországi rakétabecsapódásra adott amerikai reakcióért ha a Kreml hálás nem is, tisztelettudó lehet egy ideig.

2022. november 17. 07:16
null

„Számomra egyértelmű, hogy közel vagyunk a béketárgyalásokhoz” – mondta az Indexnek George Friedman geopolitikai stratéga, akit a lap már a lengyelországi rakétabecsapódás után kérdezett. Álláspontját azzal indokolta, hogy a február 24-e óta tartó ukrajnai háborúval Oroszország nem érte el a célját, az a forgatókönyv ugyanakkor az Egyesült Államoknak kedvez, hogy bár lassan kilenc hónapja dúlnak a harcok, és mindkét oldalon jelentősek a veszteségek, Ukrajna továbbra is állja a sarat.

„A rakétaeseménynek önmagában kevés következménye van. Ami jelentős, az a gyorsaság, amellyel az Egyesült Államok megerősítette, hogy nem az oroszok álltak a lengyelországi eset mögött” – kommentálta a kedd esti fejleményeket Friedman.

Az USA szemszögéből nézve kijelenthető, ez az incidens alkalmat adott egy gesztusra, méghozzá egy stratégiai jelentőségű gesztusra. Sok sértés és vádaskodás fog még elhangzani a sztárelemző szerint a lengyel-ukrán határon történtek utóhatásaként, mindez azonban azon a tényen már nem változtat, hogy Washington felmentette Moszkvát – tette hozzá a magyar származású amerikai stratéga, aki leszögezte: az amerikai reakcióért ha a Kreml hálás nem is, tisztelettudó lehet egy ideig.

George Friedman Európa jövőjét borúsan látja, de úgy véli, már a háború előtt is repedezett a rendszer. Meggyőződése, hogy ha a szankciók bevezetése tovább töri az EU-t, újjá kell alakítani azt – olvasható a cikkben.

Nyitókép: MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fado
2022. november 17. 12:59
George Friedman számára egyértelmű, hogy közel vagyunk a béketárgyalásokhoz
Daily
2022. november 17. 12:08
a forgatókönyv az Egyesült Államoknak kedvez Terelés és terelés. Ez a Friedman zsidó úgy tesz mintha Ukrajna a saját tulajdonuk lenne. Már meg is vették?
zolizolizoltan
2022. november 17. 10:58
Hülyeség. Putyin szétbombázta a lakossági infrastruktúrát abból a célból, hogy télen megfagyjon az ukrán lakosság. A kemény télre épít.
ujujuj
2022. november 17. 10:37
bizony, tegnap nagyon gyorsan rávágta biden, hogy nem a ruszkik voltak. . Úgy néz ki, ő megelégszik annyival, hogy az északi áramlat fel van pukkantva, tőle akár most rögtön le is lehet állni. Tulajdonképpen szerintem is le kéne állni most azonnal, szóval most az érdekeim egyeznek bidennel, de ez egy újabb intő jel az usa szövetségére támaszkodó országoknak, hogy ez nem az a klasszikus értelemben vett jó szövetséges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!