Gulyás Márton ezt benézte: szerinte Ronald Reagant meggyilkolták, miközben tüdőgyulladásban halt meg

2023. április 09. 21:06

„Megnéztem, a gyilkosa még él, tavaly szabadult” – fogalmazott Reagan merénylőjével kapcsolatban.

2023. április 09. 21:06
null

Gulyás Márton az amerikai utazásáról egy hírlevélben számolt be. 

Gulyás üzenetében kifejtette, hogy egy olyan hotelben szállásolták el, ami kifejezetten ismerős volt neki. „A második alkotmánykiegészítés sajátosan pikáns lezárásaként, ahogy hazaértünk a hotelünkhöz, rájöttem, hogy miért volt mindeddig annyira ismerős az épület” – fogalmazott. Hozzátette: „ Itt lőtték meg 1981-ben Ronald Reagen elnököt – annál a bejáratnál, ahol két nap óta közlekedünk ki és be az épületbe. (Megnéztem, a gyilkosa még él, tavaly szabadult. Legújabban saját Youtube-csatornájára tölti fel egyszál gitárral készített feldolgozásait és saját számait. El tud képzelni bárki ennél amerikaibb dolgot?)”

A hírlevéllel kapcsolatban több dologra is ki kell térjünk. Először is az, hogy Gulyásnak nem sikerült helyesen leírnia az egykori amerikai elnök nevét, még betudható egy gépelési hibának, azonban az egész pikantériája, hogy

Gulyás szerint Reagan gyilkosa mind a mai napig él.

Ez azonban nem teljesen így van, sőt! Tény és való, hogy Ronald Reagan ellen megpróbáltak merényletet végrehajtani. Két hónappal hivatalba lépése után, 1981. március 30-án egy New York-i elmebeteg taxisofőr, John W. Hinckley merényletet követett el ellene. A támadás során Reagan tüdeje megsebesült, és két rendőr könnyebben, James Brady Fehér Ház-i szóvivő viszont súlyosan megsérült: lebénult, 2014-ben pedig a sérülés előidézte komplikációk miatt halt meg.

Az amerikai elnököt azonban nem John W. Hinckley ölte meg, Reagan túlélte az 1981-es merényletet, és csak 2004. június 5-én egy tüdőgyulladás következtében, 93 évesen vesztette életét. A merénylő, Hinckley egyébként még él, büntetését pedig már letöltötte.

***

Nyitókép: YouTube (Partizán)

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kamcsatka5
2023. április 10. 10:32
Gyorstalpalon kiképzett Alinsky specialista Fugger féle szarosgyuri bérenc belga!
gekk
2023. április 10. 10:09
Jaja. De ugye, gerinctelen csicskák, ideillene szentkirályi kis húsvéti szösszenete is. Hamár ünnep van..... Meg röhögni akartok vmin.
Osztap Bender
2023. április 10. 08:25
Mint az ősi versecske mondja: Tollamat a szarba mártom, Úgy Írom le, Gulyás Márton.
Krupp Skya
2023. április 10. 07:26
És mi van akkor ha ő tudja jól? A CIA-tól. Már az alcím is ezt sugallja: Ronald Reagant meggyilkolták, miközben tüdőgyulladásban halt meg. Vagyis nem engedték hogy a tüdőgyulladás befejezze tevékenységét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!