Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Egy éve románul tanul Márki-Zay Péter, el is mondta, hogy miért (VIDEÓ)

2024. május 15. 11:45

Hódmezővásárhely polgármestere azt is elárulta, hogy mit tanulna még szívesen, ha lenne elég ideje.

2024. május 15. 11:45

Ahogy arról még tavaly év elején beszámoltunk, rendhagyó videóval jelentkezett Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely polgármestere akkor egy vidóban arról beszélt, hogy idegen nyelveket, finnt és románt tanul a Duolingo alkalmazás segítségével. Természetesen még ebbe a bejelentkezésbe is sikerült neki egy kis „orbánozást” belevinnie. Ahogy haladt előre a leckékkel, oda-odaszúrt a miniszterelnöknek.

Ezt is ajánljuk a témában

„Tehát ez hasznos dolog”

A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője „bokros” teendői mellett úgy tűnik kitartó volt, hiszen mint az egy legutóbbi TikTok-videójából kiderült, még mindig tanulja az applikáció segítségével a román nyelvet.

A politikus, – aki 2024-ben ismét indul a polgármesteri székért a csongrád-csanádi megyei jogú városban – azt is elmondta, hogy a román nyelv azért volt érdekes számára, mert gyakran jár Erdélyben, Romániában, és „ott segít, hogyha bemegyek, egy boltba vagy egyszerűen az útmenti kiiratokat és turistatáblákat tudjam értelmezni. (...) Tehát ez hasznos dolog” – jelentette ki.

De kérdésre válaszolva elárulta, hogyha ideje engedné, akkor 

még elsajátítana pár idegen nyelvet.

A rövid videóban Márki-Zay arra is kitért, hogy bár sok minden érdekelte, például a földrajz vagy a hittudomány, de azokra nem jutott ideje.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

@markizaypeter Mit tanulnék, ha lenne rá időm? #MZP #márkizay #márkizaypéter #kérdezzfelelek #huntiktok #mmn24 #nyelvtanulás ♬ eredeti hang – Márki-Zay Péter - Márki-Zay Péter

 

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:31
🍓 ️ ­­­É­­r­­­t­­é­k­e­­­l­d­­ ­­­a­­­ ­­s­­z­­­e­­­x­­­i­ ­­p­u­­­n­­c­­­i­­m­­a­t­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­­­.­­­𝐗­­­𝟏­𝟖­.­­𝐅­𝐔­­­𝐍
lacika-985
2024. május 18. 05:29
A cimbalmazást nem kellet volna anno felcserélni a porszivópgynökösködésre és most lehetne egy középszerű zenészecske , nem egy sehonnai senkiházi köpőtábla .
faladjaamasikat
2024. május 15. 19:48
Hát mert egy hülye fasz! Egy debil szarjankó! Egy semmirevaló lófaszjóska!
tetx
2024. május 15. 17:30
Én szentül meg vagyok győződve, hogy az valójában az anyanyelve, kérdés miért alibizik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!