Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Nehéz fölfogni – főleg Magyarországon, főleg ellenzéki körökben

2024. május 16. 18:33

A kormánykritikus médiában szinte alig van híradás arról, hogy a közösségi médiában egy videó köröz, amelyen állítólag a merénylő kiabálja azt, hogy „Éljen Ukrajna!”.

2024. május 16. 18:33
null
Hont András
Hont András
Facebook

Nyitókép: JOHN THYS / AFP

„Amennyiben  a tárgyilagos, pártatlan és magas szakmaiságú média azzal tenné helyre a kormányzati politikusokat és agitátorokat, hogy Fico merénylője nem baloldali/lberális/háborúpárti, hanem bolond vagy megbolondult, akkor vélhetően még igaza is lenne. Ehelyett ugyanolyan színvonalon kezd oroszpártizni és fasisztázni az orgánumaik többsége, mint a kormánypropagandát tolók. Csak az utóbbiak tudják is magukról, hogy nem elfogulatlanok.

Tök véletlen, hogy megnyitva hagytam a többek közt Juraj Cintula által alapított, lévai Dúha (Szivárvány) nevű irodalmi klub oldalát, ahol egy feminista kiáltványnak is beillő bejegyzésben tesz hitet a Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett, mivel így tudtam screenshotot készíteni. Az oldalt ugyanis törölték, ellenben a Slovenskí Branci oroszbarát, paramilitáris csoport oldalával, amelyet vagy föltörtek vagy eléadtak, mert hónapok óta töménytelen pornópromót oszt csak meg. Az is roppant érdekes, hogy a kormánykritikus médiában  szinte alig van híradás arról, hogy a szlovák és nemzetközi médiában és közösségi médiában egy videó köröz, amelyen állítólag a merénylő kiabálja azt, hogy »Éljen Ukrajna!«. 

Értem, hogy összezavarja mindez a végtelenül leegyszerűsített világképeket, és azt, hogy valaki oroszbarát kommandóval cimborál, majd az oroszpártiak ellen tüntet, nehéz fölfogni – főleg Magyarországon, főleg ellenzéki körökben, de megpróbálom megvilágítani. Olyan ez, mintha valaki éveken keresztül gárdamellényben masírozott volna cigánytelepeken át, majd felvilágosult, baloldali, toleráns pártokkal összefogva indulna a választáson a jogállam és a demokrácia helyreállításáért. Vagy éppen Wass Albert-idézetekkel küzdenek az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­É­r­t­­é­­k­­­e­­l­­d­­ ­a­ ­­s­z­­­e­­­x­­i­­­ ­­­p­u­­­n­c­­­i­­­m­­­a­t­­­ 👉 𝐖­­𝐖­­­𝐖­­.­𝐗­𝟏­𝟖­­.­­­𝐅­𝐔­­­𝐍
B_kanya
2024. május 18. 11:14
"Melós 2024. május 17. 04:47 Remélem OV és családja észleli, hogy nagyobb a baj, mint látszik, és szólnak a Lölő havernak is, hogy mostmár nem kéne olyan feltűnően lopni az adófizetők pénzét." Bár eddig csak hazudoztatok a lopásról, reggel, éjjel meg este, de mondjuk kakigeli a "júdapesti" kasszából eltűntetett min 300 mrd forintért mit érdemel?
B_kanya
2024. május 18. 11:12
cutcopy 2024. május 17. 08:43 • Szerkesztve "Ettől még a ballib PS hű támogatója, de belenéztem tegnap az ATV-n Tordai Bence, Závecz és Szakonyi szörnyülködésébe hogy a gonosz kormánypárt kihangsúlyozza a merénylő baloldaliságát, azaz azok háborodnak most fel ezen akik évtizedek óta azonosítják a jobboldalt a rasszista náci fasisztákkal.." Akikkel amúgy szobára mentek a Spinózában...
Namond
2024. május 17. 17:57
Pletyka, amíg állítólagos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!