Shoka Bell: tarol a Kickstarteren a magyar biciklis kütyü

2016. augusztus 5. 08:30

A Shoka okos csengője, Falus Dániel és csapatának fejlesztése a kerékpár agya.

Magyar siker a Kickstarteren: négy napja startolt Falus Dániel tenyérben elférő kerékpáros kiegészítő Shoka Bellje, és tegnap este 10-kor már közel 87 ezer dollárnál járt, nem egész három nap alatt teljesítette a megcélzott 75 ezret.

A biciklire szerelhető kiegészítő anyagi érvágás nélkül nyújt komoly segítséget, bicajunkat úgy varázsolja „intelligenssé”, hogy nem kell megvásárolni egy új, „okos” kerékpárt. Közben pedig megalapozza a kommunikációt a jövő „okos” városával és „okos járműveivel.”

A név csalóka, mert sokkal több egyszerű csengőnél: beépített navigációs rendszere, lopásjelzője, és persze csengője mellett a kiegészítő ki is világítja a kerékpárt. Beépített akkumulátora 200 óra kerekezést garantál, automatikusan be- és kikapcsol, amikor elindulunk, illetve megállunk.

A joystick kontrollerrel nyolc személyre szabható csengőhangot aktiválhatunk – mást használhatunk autóknál és gyalogosoknál, sőt, előre felvett saját anyag is felcserreghet.

Az appal működő navigációs rendszer figyelmeztet a közelgő kanyarra, valósidejű frissítésekkel segít elkerülni forgalmas kereszteződéseket, és még a közelben lévő barátokat is jelzi.

A lopásjelző nem a központi egységben, hanem a tartóban lévő mozgásérzékelőre indul be, és ad le hangos figyelmeztetést, amire a csengő még akkor is megszólal, ha a biciklitől 250 méterre tartózkodunk, és Shoka Bell történetesen a zsebünkben van.

Egy egység szállítással együtt 109 dollárba kerül, a kiszállítás jövő márciusban kezdődik.
 

A bejegyzés trackback címe: http://digit.mandiner.hu/trackback/23862