Felmérés: már nem is olyan drágák a budapesti albérletek
Az idén először megállt a drágulás a budapesti albérletpiacon, áprilisban az árak 2 százalékkal mérséklődtek havi összevetésben.
Az idén először megállt a drágulás a budapesti albérletpiacon, áprilisban az árak 2 százalékkal mérséklődtek havi összevetésben.
Karácsony kihívója szerint a főpolgármester Budapest vezetése helyett Magyar Péter ellen lázítja az ellenzéki pártok egyre fogyatkozó szavazótáborát.
Öt év után visszatért saját generációjának egyik legsikeresebb rockzenekara: a Thirty Seconds to Mars nagyszabású koncertturnéját a frontember Jared Leto a New York-i Empire State Buildingre felmászva jelentette be. Az együttes május 16-án az eddigi leggrandiózusabb műsorával érkezik a budapesti MVM Dome-ba.
Ráadásul közösségi költségvetésből finanszírozzák, holott szükségességéről minimum 15 éve szakmai konszenzus van, megvalósítása tehát a főváros alapfeladata, amit a közgyűlés írt elő neki.
A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje négy témában folytatott megbeszélést a belügyminiszterrel.
Hiába próbálja bizonygatni, hogy pártja nem egy belpesti médiahekk, nem tud megyei listákat állítani Magyar Péter.
Nem kis meglepetést okozott az LMP egykori ikonikus politikusa.
Lesz Rolls-Royce, útlezárás és gigászi delegáció is.
„A fővárosnak nincs romastratégiája” – hangsúlyozta a szakértő a Hír TV műsorában.
A szakember a faültetésekkel kapcsolatban elárulta, hogy „a korábbi években ennek a többszörösét ültette el az előző városvezetés, így ez a szám igencsak karcsú”.
Hszi Csin-ping látogatásának célja Magyarország és Kína államközi és gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainak további erősítése, valamint az együttműködés kiterjesztése újabb területekre.
A baloldali politikusnak már csak néhány napja maradt, hogy begyűjtsön 41 érvényes aláírást.
Budapest egyik legnagyobb háromnapos tavaszi fesztiválja ismét várja az érdeklődőket az Orczy-parkban.
Egyre többen állnak ki Szentkirályi Alexandra mellett Budapesten.
A baloldal üdvöskéjévé avanzsált politikus pártjához majdnem becsekkoló fővárosi polgármesterjelölt a migrációval és a gendertémákkal kapcsolatban is egyértelműen közölte a véleményét.
A bejegyzésből az is kiderült, hogy a szükséges mennyiség közel kétszerese is meglett.
De a gaz nem méhlegelő! Akinek eddig nem is volt még allergiás a gyermeke, annak most nagy eséllyel azzá válik.
A kormány és Budapest együttműködésére van szükség a fővárosi cigányügy megoldásához, illetve fejlesztéséhez – véli a romaügyi szakértő. Interjúnk.
Hiába ígérte meg, semmi nem valósult meg a budapesti bérlakásépítési programból.
Szentkirályi Alexandra határozott vezetése megteremtheti végre a partnerséget a kormány és a főváros között.