A kínai elnök rajong a magyar konyháért, ez lesz a menüje, amíg hazánkban tartózkodik
Azt is nyilvánosságra hozták, hogy hol fog megszállni Hszi Csin-ping.
Azt is nyilvánosságra hozták, hogy hol fog megszállni Hszi Csin-ping.
A kínai elnök repülőgépe május 8-án este landolt Budapesten.
A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon.
A kínai elnök látogatása fölkavarta az indulatokat.
A kommunista elitbe született, de saját politikusi rátermettsége is kellett ahhoz, hogy Kína elnöki székéig emelkedjen – és ott is maradjon. Portrénk Hszi Csin-pingről.
A kormányfő fogadta a hazánkba látogató Hszi Csin-ping kínai elnököt.
Katonai tiszteletadással fogadták Hszi Csin-pinget.
A kínai elnök Párizson kívül csak Budapestre látogat az uniós fővárosok közül.
Jóval több kérdésben azonos a két ország álláspontja, mint az elsőre látásra tűnhet.
Kőkemény biztonsági stábbal érkezik hazánkba Hszi Csin-ping, biztonságpolitikai szakértőt kérdeztünk, hogyan védik a távol-keleti globális hatalom első emberét. Röviden: nagyon.
Az is kiderült, hogy mit fog vacsorázni szerdán a kínai elnök.
Munkássága kapcsán a szakértők azt szokták hangsúlyozni, hogy megjelenése új korszakot hozott a kínai bel-, gazdaság- és külpolitikában.
A kínai elnök legutóbb 2016-ban járt Szerbiában, azt megelőzően harminc évig nem járt kínai államfő az országban.
Mielőtt útra kelünk, érdemes tájékozódni!
Lesz Rolls-Royce, útlezárás és gigászi delegáció is.
Az elnöki autónak nincs párja a világon.
Nyugaton léteznek az egyenlőknél is egyenlőbbek.
A németek 2021 és 2023 között többet fektettek be Kínában, mint a 2015 és 2020 közötti ötéves időszakban - derül ki egy német kutatásból.
Élt munkatáborban is, és elődeihez képest egészen tisztán beszéli a mandarint.
Hszi Csin-ping Magyarországra is eljön európai útja során.