Eljött az új Apollo-programok ideje

2020. január 23. 01:26

A nagyvállalatok mára elhitették velünk, hogy az államnak nincs keresnivalója az innovációban. Pedig a 20. század minden kiemelkedő technológiai újdonsága mögött kormányok játszották a főszerepet. Egy olasz–amerikai sztárközgazdász szerint eljött az ideje, hogy visszatérjünk a sikeres recepthez.

2020. január 23. 01:26
Böszörményi-Nagy Gergely
Böszörményi-Nagy Gergely

Napjaink legfontosabb közgazdásza szerint az innováció valódi motorja nem a magányos géniuszok kibontakozása, hanem az okosan irányított állami befektetés. Mariana Mazzucato kisgyermek volt, amikor szüleivel és testvéreivel Itáliából az Újvilágba költöztek. Történelmet és külpolitikát hallgatott a bostoni Tufts Universityn, majd közgazdaságtant a manhattani The New School társadalomtudományi karán – egy apró, ám annál befolyásosabb műhelyben, ahol korábban Hannah Arendt és Leo Strauss is katedrát kapott. Szerzőnk elhatározta, hogy az innováció természetének megértésére teszi fel a pályáját. 2000-ben visszatért Európába. Ma a University College London professzora, az itt működő Innováció és Közösségi Célok  Intézetének alapító igazgatója. Különleges karakteréről sokat elárul, hogy könyveit egyszerre – s többnyire ugyanazért – ünnepli a baloldali New Statesman, a technokrata Financial Times és a konzervatív The Spectator.

Mazzucato erős ellenszenvvel követte, ahogy a 2008-as válság után Európa kormányai megszorításokkal akartak úrrá lenni a nehézségeken. Azzal sem értett egyet, hogy az állami felelősségvállalás csökkentése lenne az innovációs teljesítmény és a gazdasági versenyképesség helyreállításának alapfeltétele. Ráadásul számos kormányzat kezdte hajszolni a Szilícium-völgy „titkos receptjét”, az észak-amerikai innovációs környezet európai leképezésének lehetőségeit. „Mintha azért nem létezne európai Google vagy Facebook, mert nem másoltuk le elég jól a legendás szabadpiaci receptet. Pedig utóbbi csupán ideológia. A Szilícium-völgyben sosem volt szabadpiac.”

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!