Fókusz

2020. augusztus 05. 18:05

2020. augusztus 05. 18:05
null

A járványügyi korlátozások ellen tüntettek Berlinben múlt szombaton. A demonstrációt a rendőrség feloszlatta arra hivatkozva, hogy a szervezők nem biztosították az egészségügyi előírások betartását. Kevés tüntető viselt szájmaszkot, akin pedig volt, arra többen rákiabáltak, hogy vegye le. A hatóságok szerint 20 ezer fős tömeg vonult át a belvároson a Brandenburgi kapuig, a szervezők becslése alapján viszont 1,3 millió tiltakozó vett részt a megmozduláson. Az MTI szerint többen azt kiabálták, hogy a koronavírus-világjárvány a legnagyobb összeesküvés-elmélet. Ellentüntetők is megjelentek a helyszínen, de a rendőrség távol tartotta egymástól a két tábort. Jens Spahn egészségügyi miniszter bírálta a tiltakozókat amiatt, hogy nem tartották be a biztonsági előírásokat. Elismerte, hogy az embereknek világjárvány idején is joguk van tüntetni, de nem úgy, ahogy szombaton történt. „Józan ész, kitartás és összefogás kell ahhoz, hogy legyőzzük a pandémiát” – írta a Twitteren.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!