A látás magyar apostola negyed évszázada gyógyít Afrikában

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

Beszűrődik a sápadt téli napfény a Hardi család németvölgyi fészkébe, az ódon családi bútorok sajátos hangulatot árasztanak a szétpakolt mindenféle holmikkal. Richárd testvér lassan indulóban van vissza a Kongói Demokratikus Köztársaságba, várja ugyanis az a nyolcmillió potenciális páciens, akik közül a szembetegek egyetlen reménye a magyar szemész által létrehozott mbuji-mayi centrum. Szerencsésen megúszta a covidot december elején, „két oltás után csak úgy átment rajtam” – meséli.

A hatvannégy éves Richárd testvér több mint negyed évszázada a látás apostola az afrikai országban. Egészen kalandos úton került oda. „Édesapám édesanyja francia volt, árván maradtak az első világháború után, és így Claire – azaz Klára – Magyarországon vállalt nevelői munkát nemesi családoknál. Egyszer kórházba került, a nagyapámnak pedig, aki nyelvtanár volt, és szerette volna fejleszteni a franciáját, egy orvos barátja szólt, hogy itt egy francia lány.” A mind gyakoribbá váló társalgásokból házasság lett, ebből született Richárd édesapja. Ő mérnökként végzett, és kiváló franciatudásának köszönhetően – már nagycsaládosan – a szocialista Magyarországról Algériába mehetett dolgozni.

Richárd hazatérve elvégezte az orvosi egyetemet, gyakorló­éveit Tatabányán töltötte, szemészeti szakvizsgáját is ott tette le. Megtérése erre az időre tehető. „Katolikus családban nőttem fel, s bár az egyetem alatt kicsit eltávolodtam tőle, fontos volt a vallás. Tatabányán nem volt akkora lelki élet, hiányzott.” Így alakult előbb imacsoport a későbbi esperes Maklári István vezetésével. „Ott erősen átéltem megint a Jóisten szeretetét, és attól kezdve megváltozott az életem” – fogalmaz Hardi Richárd. Tagja lett a rendszerváltozás idején a péliföldszentkereszti elhagyott szalézi rendházban megtelepedő Nyolc Boldogság katolikus közösségnek.

Később kiderült, hogy a francia gyökerű közösség missziót működtet Kongóban, ahová pont szemészorvost kerestek. Richárd testvér úgy volt vele, hogy „jó-jó, nem Algéria, de legalább Afrika”.

Kongó nyolcvanötmilliós népességére százöt szemész szakorvos jut, Magyarország kevesebb mint tízmillió lakosára több száz – érzékelteti a helyzetet a laikus testvér. Amikor 1995-ben megérkezett a százezres Kabindába, egyből elkapta a hepatitiszt. A katolikus közösség tíz éve működő missziós házában sokkolták a higiénés körülmények. „A szabályok betartatásához vasmarok kellett, de sok kompromisszumra is kényszerültem; nem lehet európai normákra törekedni Afrikában” – foglalja össze. Hiányoztak a műszerek, gyakran nem volt áram sem, ami a létfontosságú gépek működtetéséhez kell, mindez „sokszor visszavetette az orvoslást a középkorba”.