A Fórum ifjúsági szervezete szerint embertelen az, amit az MSZP és a Fidesz csinál.
2010. január 24. 17:16
p
0
0
4
Mentés
Az MDF ifjúsági szervezete szerint az nevezhető embertelennek, ahogyan az MSZP és a Fidesz becsapja az nyugdíjasokat. Somogyi Bálint Márton, az Ifjúsági Konzervatív Unió (IQ) budapesti alelnöke ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Societas elnökhelyettese embertelennek, drágának és veszélyesnek nevezte Lévai Zoltán MDF-es képviselő a panelházak visszabontásával kapcsolatos javaslatát.
Az IQ budapesti alelnöke közleményében hangsúlyozta, az elmúlt nyolc év csapnivaló szocialista kormányzása volt drága és veszélyes, kezdve a 100 napos program elfogadásával, folytatva a korrupciós ügyekkel, befejezve az államcsőd közeli helyzettel. Kiemelte: az MSZP és a Fidesz ahelyett, hogy egy fenntartható nyugdíjrendszeren dolgozna, aláírást gyűjtenek.
Az IQ úgy véli, embertelen dolog a nyugdíjasok támogatását kérni egy olyan rendszerhez, amely nem felel meg a társadalmi szolidaritás alapvető követelményének és veszélybe sodorja a nyugdíjak kifizetését. A Fidesz nyugdíjas tagozata és az MSZP is szombaton közölte, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek nyugdíjügyben. (MTI)
Aki megjegyzést tenne arra, hogy azért nem egy ronda nőt kellett volna választani Júliának, az inkább meg se szólaljon, hiszen a rasszizmus mellé odatapasztják a testszégyenítést is bűnként.
p
2
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2010. január 25. 05:23
"ahogyan az MSZP és a Fidesz becsapja az nyugdíjasokat."
Így is van, ki hisz még a Fidesznek amióta Gyurcsány hazudott..?!
Ha egyik reggel arra ébrednék, hogy én vagyok a szadesszal épp fuzionáló MDF szánalmas ifjúsági tagozatának a budapesti alelnöke, akkor egy ásóval levágnám a fejemet. De nem, Somogyi Bálint Márton még nyilatkozik is!