Életet mentett a mesterséges bőr

2016. július 25. 03:58

Különleges eljárást dolgoztak ki spanyol szakemberek a súlyos égési sérültek gyógyítására az MTI tudósítása szerint. A páciens saját bőréből vett kicsiny darabot növelik speciális eljárással a sokszorosára, s ezt a mesterségesen létrehozott bőrt ültetik át a beteg testfelületére. A híradás szerint a világon elsőként alkalmazott eljárás sikerrel járt.

2016. július 25. 03:58

A páciens – egy 29 éves fiatal nő – testének mintegy 70 százaléka égett meg egy lakástűzben még áprilisban, állapota válságos volt. Az orvosok az épen maradt bőrfelületből két darab négy négyzetcentiméternyit vettek ki, amelyet mintegy három hét alatt növesztettek 5900 négyzetcentiméterré tíz év alatt kifejlesztett, saját különleges eljárásukkal – ismertette a részleteket Miguel Alaminos, a granadai egyetem szövettani tanszékének vezetője.

   
A technika lényege, hogy a saját sejtekhez úgynevezett agarózgélt adnak, ami egy tengeri algából származó kémiai anyag és ez teszi lehetővé, hogy a mesterségesen létrehozott bőr megfelelően rugalmas és vastag legyen. Továbbá nanotechnológia alkalmazásával érték el, hogy az új bőr kellően formálható legyen és így jobban alkalmazkodjon a felülethez, amelyen használják.
   
A szakemberek két műtéttel ültették át „a mesterséges saját bőrt" a beteg testére, amellyel befedték a törzset, a mellkast, a nyakat, az alsó és felső végtagokat. A fiatal nő jól gyógyul, már önállóan járni is tud, néhány hét múlva a kórházat is elhagyhatja. Orvosai szerint az életét köszönheti az új eljárásnak.
   
A kutatók hangsúlyozták: a saját sejtekből növesztett mesterséges bőrt nagyobb eséllyel fogadja el a beteg szervezete és ezért kevésbé áll fenn a fertőzésveszély is, ami az ilyen beavatkozások fő kockázatát jelenti.
   
A projekthez mintegy 80 orvos, kutató és egészségügyi dolgozó járult hozzá munkájával az elmúlt tíz évben. A szakemberek már készítik elő a következő beteget, akin várhatóan augusztusban végzik el a beavatkozásokat. Emellett kérvényezték az eljárás felvételét a spanyol kórházakban hivatalosan engedélyezett terápiák közzé.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!