Egyre hatékonyabban derítik fel a szabálytalanságokat a magyar hatóságok

2019. szeptember 04. 19:59

A Legfőbb Ügyészség szerint egyre kevesebb ajánlást kapnak az OLAF-tól.

2019. szeptember 04. 19:59

Magyarország igazságügyi hatóságai egyre nagyobb mértékben derítik fel az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) által is vizsgált ügyeket – írta a Legfőbb Ügyészség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben rámutattak arra, hogy az OLAF – a csökkenő számú kezdeményezései között – egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás.

Az OLAF kedden nyilvánosságra hozott 2018-as éves jelentése szerint, a magyar ügyészség az uniós átlagot (36 százalék) lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 45 százalékában emelt vádat 2012 és 2018 között – írta a Legfőbb Ügyészség, amely példaként említi, hogy ugyanezen arány például Németországban 21, Franciaországban 25, míg Finnországban 0 százalék. Rámutattak, az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez. Erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincsen.

A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték – tették hozzá. Kitértek arra is, hogy az OLAF jelentés megállapítása szerint az uniós hivatal Magyarországot érintően 9 vizsgálatot fejezett be, amelyek közül 7-et zárt ajánlással. Ez a szám ugyanakkor valamennyi – igazgatási, pénzügyi és igazságszolgáltatási – ajánlást takarja. Ezen belül a 2018. évben érkezett igazságügyi ajánlások száma 4 – hívták fel a figyelmet.

A kommüniké szerint a 2018-ban érkezett igazságügyi ajánlásokat – az általános protokollnak megfelelően – az igazságügyi hatóságok nyomozás keretében vizsgálják ki: 1 ügyben nyomozást rendeltek el, 3 ügyben az OLAF ajánlását már folyamatban lévő nyomozásban értékelik. Az igazságügyi ajánlások száma folyamatosan csökken, 2015-ben és 2016-ban még 10-10 ajánlás érkezett, 2017-ben már csak 6 ajánlás, 2018-ban az említett 4, míg 2019-ben eddig még nem érkezett az OLAF-tól igazságügyi ajánlás – olvasható. Mint írták, az OLAF ajánlások eredményével foglalkozó jelentésrész összefoglalóan tartalmazza a csalárd és nem csalárd jellegű szabálytalanságok adatait, illetve ezek pénzügyi hatásait, a pénzügyi ajánlással érintett összegek arányát.

Ezekből az adatokból az OLAF igazságügyi ajánlásaival érintett bűncselekményekkel okozott kárra semmilyen következtetést nem lehet levonni – közölték a csalárd és nem csalárd szabálytalanságokkal kapcsolatos adatok differenciálatlan összesítésére figyelemmel, valamint arra, hogy a pénzügyi ajánlással érintett összeg nem azonos a bűncselekményekkel okozott kárral vagy vagyoni hátránnyal. A közleményben úgy fogalmaztak: összefoglalva megállapítható, hogy „Magyarország igazságügyi hatóságai – folyamatosan jó teljesítményt nyújtva, az OLAF-fal a legszélesebb körű együttműködésben – egyre nagyobb mértékben derítik fel az OLAF által is vizsgált ügyeket.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noge
2019. szeptember 05. 12:46
Na, a nagypofájú finnek ennyire magasról tesznek az OLAF ajánlásokra. Szép kis mintaállam. Vagy csak rájuk szálltak.
Pierre
2019. szeptember 05. 09:51
van bőr a pofátokon. Pár nappal azután, hogy az EU legkorruptabb címét elnyertétek.
balbako_
2019. szeptember 05. 04:58
Fogy a levegő a korruptozók körül, a tények makacs dolgok ugyanis. Azért unalmas, hogy minden magyar választás előtt kipenderül az OLAF és lobogtatja a listáját, ami csak azért problémás, mert teli van kivizsgált és lezárt ügyekkel.
Szerintem
2019. szeptember 04. 20:34
Nyilván hogy lassú volt, évekig elhúzódott a rendszerszinten tolvaj ballibsi kormányzás ügyeinek felgöngyölítése. Aztán most már majd nyugalmasabb lesz, sokkal soványabb dossziék jönnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!