Egy különc keresztény a Fehér Házban – Ronald Reagan emlékezete

A viccelődő, nagypapás exszínész képe mögött valójában nagyszabású tervvel rendelkező, keresztény, hosszú távra tekintő stratéga bújt meg – állítja könyvében James Rosebush, Reagan egykori munkatársa, akinek könyve tavaly jelent meg magyarul az Antall József Tudásközpont gondozásában.

hiszen ezekben az értékekben hitt, és vélte, ezek az egész világot jobb hellyé tudják tenni: világnézetében az USA volt a „fénylő város a hegyen”. „Tudta, hogy az amerikaiak által élvezett szabadságjogok legjobb védelme a demokrácia terjesztése és biztosítása az Egyesült Államokon kívül”. (13.).

Mindez azért is érdekes, mert Reaganre nem így tekintettek saját korában. Kevesen ismerték ki jól, még kevesebben hitték róla, hogy valódi stratéga. Rosebush mélyre túr Reagan világnézetében, és nem spórolja meg a fontosabb életrajzi adatok felvázolását sem. Reagan anyja helyettes lelkipásztor volt és kisvárosi színésznő volt, apja pedig az ír humor kiapadhatatlan forrása. Így mind a ketten rányomták bélyegüket Reagan személyiségére. Anyja rendszeresen hurcolta magával adománygyűjtő vagy adakozó akciókra, mert bár családjuk sem volt tehetős, de a nagylelkűséget anyja „amerikai tulajdonságnak” tartotta. Édesanyja rendszeresen olvastatta fiával a Bibliát, néha magával vitte őt, ha szószékre szólították. (38-42.). Keresztény hite meghatározó volt: mint vélte, a világegyetemet Isten teremtette, az ember az ő képére alkottatott, s így a kormány az emberek szolgája, nem pedig ura.

és a remény nyújtása a kommunizmus igája alatt szenvedő országoknak. (47-48., 161.).

Reagan számára meghatározó volt az is, hogy korábban megannyi állásban kipróbálta magát (nem csak a színésziben). Volt vízi mentő, aki több tucat ember életét mentette meg a strandon, rádiós sportriporter, szakszervezeti vezető (az első elnök, akinek szakszervezeti múltja volt!), nagyvállalati szóvivő és éjszakai bárok előadója. (15-17.). 

A könyv konkrét példákkal is él. Bár mára nagyrészt feledésbe merült, ám mégis fontos pillanat volt Reagan elnökségében, amikor 1983. szeptember 1-jén a szovjet légierő ok nélkül lelőtte a koreai nemzeti légitársaság New Yorkból Szöulba tartó, véletlenül szovjet légtérbe tévedt 007-es járatát, a fedélzeten több száz civillel, egy tucat kisgyerekkel és egy amerikai kongresszusi képviselővel. A támadást senki sem élte túl. 

A héják azonnali reagálást sürgettek, de Reagan inkább kivárta a szovjet tagadást és a világ elítélő nyilatkozatát. Ezt követően lépett csak, bemutatva bizonyítékait a szovjet felelősségről, és nagy hatású beszédet tartva, melyben a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának” nevezte.

Ezek komoly államférfiú képességeket mutatnak részéről a szerző szerint. (19-21.).

Ronald Reagan normateremtő elnök volt, ma már egyre több elnökön kérik számon, miért nem olyan ebben vagy abban a témában, mint amilyen ő volt. Pedig életében még nem így látták, konzervatív oldalról is megkapta a kritikát, hogy nem elég hagyományhű. (Ebben is Trumpra hasonlít egy kicsit a volt elnök). Beszédeit saját maga írta, ilyen értelemben Rosebush szerint „különc” volt, mert bár jó tanácsadókkal vette körbe magát, de nem mindig hallgatott rájuk. 

Reagan beszédeit olvasva az ember nehezen hessegeti el a gondolatot,

Olvassuk el például 1982-es beszédét:

„Ha a történelem bármire is tanít bennünket, az az, hogy kellemetlen tények közepette az önbecsapás őrültség. Egy szörnyű dilemmának a jeleivel nézünk ma szembe: végítéletről szóló jóslatokkal, nukleáris erő elleni tiltakozásokkal (...). El kell-e civilizációnknak pusztulnia atomrobbanások záporában? El kell-e a szabadságnak sorvadnia a totalitárius gonosszal való csendes, halálos megbékélésben?” (46.). S végül Churchill szavai szintúgy ide kívánkoznak. „Nem hiszem, hogy Szovjet-Oroszország háborúra vágyik. Amire vágynak, azok a háború gyümölcsei, valamint a hatalmuk és a doktrínáik határtalan kiterjesztése.” 

James Rosebush: A valódi Reagan. Mi tette naggyá Reagant és miért fontos ez? Bp., Antall József Tudásközpont, 2021., 272 oldal.

Fotó: Unsplash