A republikánus-párti hadiipar is Clintont támogatja

2016. augusztus 24. 19:46

A hagyományosan a republikánus elnökjelölteket támogató amerikai hadiipar óriáscégeinek többsége ezúttal a demokrata Hillary Clinton kampányát támogatja, mert nem értenek egyet Donald Trump elnökjelöltségével.

2016. augusztus 24. 19:46

Hillary Clinton – a Szövetségi Választási Bizottság adatai szerint – eddig kétszer annyi adományt kapott a nagy hadiipari cégek és a Pentagon vezető munkatársaitól, mint Donald Trump. A pénzadományok többsége a két hadiipari óriás, a Lockheed Martin és a General Dynamics embereitől érkezett. Ez jelentős fordulat a 2012-es elnökválasztáshoz, sőt, a korábbi évtizedek gyakorlatához képest.

2012-ben ugyanis a hadiipar Mitt Romney republikánus elnökjelöltet támogatta, s az elmúlt évtizedekben is a mindenkori republikánus jelöltek mögött sorakozott fel. Amióta azonban a Republikánus Párt Donald Trumpot választotta elnökjelöltjéül, nemcsak a Lockheed Martin és a General Dynamics, hanem az ország huszonöt legnagyobb hadiipari cégének munkatársai is Clintont támogatják. A Demokrata Párt elnökjelöltjének eddig 93 ezer dollárt adományoztak, míg republikánus vetélytársának kampányára 46 ezer dollár érkezett tőlük.    

Néhány, úgynevezett nagy név is Clintonnak nyitotta meg a bukszáját: például Edward Kangas, a United Technologies igazgatótanácsának elnöke, John Casey, a General Dynamics haditengerészeti részlegének vezetője, vagy Vivek Lall, a General Atomics egyik vezetője, vagy Pam Wickham, a Raytheon alelnöke. A Raytheon kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője viszont Donald Trump kampányának adott pénzadományt. 

Közben szerdán Joel Benenson, a Clinton-kampány főstratégája a CNN hírtelevíziónak adott – és más televíziós műsorok által is idézett – hosszas televíziós interjúban cáfolta az AP hírügynökség összeállítását, miszerint a Clinton Alapítvány nagy adományozóinak szabad bejárásuk volt a külügyminisztériumba Hillary Clinton külügyminiszteri megbízatása idején. „Ez az asszony a világ több mint tizenhétezer vezető politikusával és megszámlálhatatlanul sok más kormányzati tisztségviselővel találkozott, és most 185 találkozóját veszik górcső alá és abból vonnak le következtetéseket” – fogalmazott Benenson az AP összeállítását elemezve.

A hírügynökség szerint ugyanis százötvennégy olyan személyből, aki nem állt munkakapcsolatban a kormányzattal, de Clinton külügyminiszterként fogadta őket, vagy telefonon kapcsolatban állt velük, nyolcvanöten pénzadományokat juttattak a Clinton Alapítványnak. Hasonlóképen védelmébe vette Clintont és a családi alapítványt Robby Mook, a Clinton-kampány menedzsere, aki az MSNBC televíziónak nyilatkozott.

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ph0ton
2016. augusztus 26. 00:51
Új szlogen született: Szavazz Hillaryra, még nincs börtönben!
zolizolizoltan
2016. augusztus 25. 10:59
Az amerikai hadiipar hálás azért, hogy Clinton külügyminisztersége idején megszervezte az arab tavaszt.Fellendítette a hadiipart. Semmi kétség, Clinton az amerikai oligarchia embere.
teljesenertelmetlen
2016. augusztus 25. 10:01
Van egy nagyon jó karikatúra, ahol a demokrata és a konzi politikus marionett bábját ugyanannak a szivarozó pénzembernek a két keze mozgatja...
vendelin
2016. augusztus 25. 09:10
Büszke lehet a támogatóira. A Huffington Post, a különböző gender és feminista szervezetek meg a támogatottjukra. Igazi nőies alapvetés: a fegyverlobbi támogatása. Ez jól mutatja a hölgy külpolitikájának lényegét...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!