Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Maszk nélkül, részegen – így vizsgálták egy koronavírusos haláleset körülményeit Romániában

2020. szeptember 01. 14:57

A vizsgálat tárgya egy kórházból hazaengedett fertőzött halálozásának körülményei lett volna.

2020. szeptember 01. 14:57

Elképesztő történetről számol be a Főtér. A helyszín Románia Suceava nevű megyéje, a magyar alapítású Hadikfalva. A kis településre is betört a koronavírus, egy férfi elhunyt. Már a halálozás körülményei is abszurdak, de a tisztiorvosi szolgálat munkatársainak tevékenysége mindent felülmúl.

Az elhunyt férfinél augusztus 21-én diagnosztizálták a fertőzést, a beszámolók szerint állapota súlyos volt. Ennek ellenére saját kérésére egy héttel később hazaengedték a radóci kórházból, nem sokkal  ezután elhunyt.

Hétfőn érkezett a településre a tisztiorvosi szolgálat két munkatársa, hogy elvégezze az epidemiológiai vizsgálatot, amelynek során szinte minden létező egészségügyi szabályra fittyet hánytak.

Kiderült ugyanis, hogy a frissen érkezett orvos a a település orvosi rendelőjébe hívta az áldozat családtagjait, ahol aztán sem ők, sem a családtagok nem viseltek maszkot. De ez még nem minden.

„Kiderült, hogy az orvos gyakorlatilag merev részeg. Amikor a helyszínre érkező újságírók szóvá tették a rendellenességeket, az ittas orvos megfenyegette őket, mire azok kihívták a rendőrséget. A rendőrök pedig 2500 lejes bírságot róttak ki a tisztiorvosi szolgálat munkatársaira. Akik ellen most fegyelmi eljárás is indult” – zárja a történetet az erdélyi magyar honlap.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Az ajtónak támaszkodni tilos
2020. szeptember 01. 16:50
Román inkompetencia.
nempolitizálok
2020. szeptember 01. 16:40
Ezért románok
nick89
2020. szeptember 01. 16:30
Tisztára NER!
darázs
2020. szeptember 01. 15:32
még szép maszkban nem lehet hányni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!