Adatvédelmi aggályok hátráltatják az önvezető autók megjelenését Németországban

2021. január 21. 16:54

A német közlekedési miniszter mihamarabb lehetővé szeretné tenni az önvezető autók közúti forgalomban való megjelenését, azonban az igazságügyi tárca szerint erre mindaddig nem lesz lehetőség, amíg nem tisztázzák a járművek által gyűjtött adatok jogi helyzetét.

2021. január 21. 16:54
null

Andreas Scheuer német szövetségi közlekedési miniszter még a jelenlegi jogalkotási ciklusban szerette volna, ha a Bundestag törvényt hoz az önvezető járművek közúti forgalomban történő használatáról.

A keresztényszociális politikus célja, hogy a lehető legrövidebb időn belül forgalomba állhassanak az autonóm járművek,

ezzel garantálva, hogy Németország a jövőben is megőrizze vezető szerepét az autóiparban. 

Christine Lambrecht szövetségi igazságügyminiszter azonban elutasította a tervezetet. Indoklásában kifejtette, hogy az igazságügyi tárca egyetért azzal, hogy az önvezető járművek jelentősen hozzájárulnak az idősebbek és a mozgáskorlátozottak mobilitási nehézségeinek megoldásához, valamint ez a közlekedési megoldást a környezetet is kíméli. Azonban a szociáldemokrata politikus által vezetett minisztérium szerint a jelenlegi törvénytervezet inkább az autógyártóknak kedvez, míg a fogyasztók szempontjait kevésbé veszi figyelembe. 

A tervezet értelmében az önvezető járművek által szolgáltatott adatok – így többek között a jármű pozíciója, illetve a megtett útvonalak – szabadon továbbíthatók lennének az Alkotmányvédelmi Hivatal, vagy a Szövetségi Nyomozóhivatal számára is.

A közlekedés során keletkező adatok érzékeny, személyes adatok, amelyek alapján a járműben ülők profilozása is lehetséges lenne.

Éppen ezért kiegyensúlyozott jogi keretekre van szükség, amely biztosítja az adatok szuverenitását, szabályozza azok feldolgozását, illetve a hozzáféréssel rendelkezők körét. 

Az általános uniós adatvédelmi rendelkezésekkel összhangban a jármű tulajdonosa a keletkező adatok kezelője, vagyis az autógyárak nem írhatják elő, hogy a jármű megvásárlásával a tulajdonosok lemondjanak a közlekedési adatokkal kapcsolatos jogaikról. A gyártóknak azt is lehetővé kell tenniük, hogy a járművek tulajdonosai maguk is elmenthessék és továbbíthassák az adatokat, ezzel elkerülhető, hogy az autógyártók monopolizálják az adatforgalmat. Azon adatokat viszont, amelyek nem köthetők közvetlenül az adatszolgáltatóval össze, a köz számára elérhetővé kell tenni, elősegítve ezzel a fogalom- és várostervezési folyamatokat. Az önvezető autókra vonatkozó tervezet várhatóan az adatkezelési aggályok tisztázását követően ismét napirendre kerülhet Németországban.

Gergi-Horgos Mátyás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. január 26. 12:31
"amíg nem tisztázzák a járművek által gyűjtött adatok jogi helyzetét. " Nem lehetne esetleg azt előírni, hogy az autók töröljék a múltban gyűjtött adataikat egy idő után? Az autónak nincsen már szüksége az 5 perccel azelőtt gyűjtött adatokra. A hatóságoknak van, azaz az államnak. Ezért vannak beépítve "a biztonsági rések" a telefonokba, a szoftverekbe. S ugye nehéz megoldani, hogy a hackerek nehezen se tudjanak hozzáférni adatokhoz, de közben biztosítani azt, hogy az állam viszont könnyen.
masikhozzaszolo
2021. január 23. 12:03
Ez még nekem is nehéz dió. Én pedig igencsak szeretném, hogy senki se profilozzon, adatgyűjtsön rólam. Nincs mobilom pl. Azt meg szeretném, hogy jó lenne, ha előre tudnám, jön e autó szemben, vagy velem keresztbe, vagyis annak az adatára meg kíváncsi volnék. Persze azt nem feltétlen szeretnémtudni, hogy egy csinos nő, vagy egy öreg bácsi vezeti e. Azt sem bírom, hogy a Gugli pl. több évre gyűjtögeti, mikor merre jártam, láttam ilyet annál, akinek mobilja van. Amitől meg végképp feláll a szőr, hogy mindezt nem a nemzeti titkos-nemtitkos szolgálat kezeli, hanem ISTEN2, aki magánszemély.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!