Holokausztozva kételkedett a vírusban – kitörölték a német show zsűritagját

2021. január 12. 16:20

Még csak most kezdődött 2021, de ennél németebb történet nehezen lehet majd idén: miután kételkedését fejezte ki a vírussal kapcsolatban, ráadásul még a holokausztot is fölemlegette, távozott a Deutschland sucht den Superstar zsűrijéből, Dieter Bohlen mellől Michael Wendler slágerénekes. A show-nak viszont folytatódnia kell – így Wendlert kiblőrözve, elnémítva, kisípolva adják le most a felvett adásokat. Cancel culture, precízen német módra.

2021. január 12. 16:20
null
Greczula Levente László

A zűrös 2020 után 2021 első napjaiban sem nyugszik a német közbeszéd. Az ünnepi időszak alatt elvégzett kevesebb tesztnek köszönhetően nem lehet pontosan tudni, hogy hogyan alakulnak a koronavírus-fertőzések az országban, így azt is nehéz megjósolni, hogy várható-e, hogy a közeljövőben enyhítik a nemrég szövetségi szinten is érvénybe léptetett, viszonylag szigorú kijárási korlátozást. Alig háromnegyed évvel a Bundestag-választások előtt a legtöbb párt, többek között a kereszténydemokraták sem hozták még nyilvánosságra, hogy kit jelölnek a kormányfői pozícióra. Berlinben erőszakba torkollik a Rosa Luxemburg és társai emlékére szervezett felvonulás. Az újévi adóemeléseknek köszönhetően drágább lett fűteni és tankolni, ráadásul a koronavírus-válság hatásainak enyhítésére leszállított áfa kulcsa is visszaemelkedett a vírus előtti, tizenkilenc százalékos szintre.

De ez mind semmi.

Botrány van ugyanis a Deutschland sucht den Superstarban, az ország egyik legnagyobb tévés tehetségkutatójában. A DSDS kis túlzással kulturális intézménnyé nőtte ki magát a szövetségi köztársaságban, a jelenleg tizennyolcadik évadát taposó formátum kétségkívül a német RTL egyik legsikeresebb vállalkozása.

A heti két adással – egy hétközbeni összefoglalóval és egy szombati élővel – jelentkező műsor egyik központi eleme ráadásul nem más, mint a You’re My Heart, You’re My Soul és a Cheri, Cheri Lady révén az európai popzenetörténetbe (és számos magyar kollégiumi buli zenei repertoárjába) örökre beleégett Dieter Bohlen a híres-hírhedt Modern Talkingból, aki a zsűri állandó tagjaként igyekszik egyengetni Németország következő szupersztárjának karrierjét a kezdeti, nehéz időszakban. Bohlen emellett azzal hívja fel magára a figyelmet a zsűriben, hogy sokszor keresetlen szavakkal minősíti a műsorba jelentkezők előadásait, amin utána jókat szokott csámcsogni a Bild, meg a DSDS az eredeti tábor körülbelül negyedére csökkent nézőközönsége.

Michael Wendler a trashcelebség előtt énekesként szerzett magának hírnevet. Fotó: ROLF VENNENBERND / DPA / dpa Picture-Alliance
Michael Wendler a trashcelebség előtt énekesként szerzett magának hírnevet. Fotó: ROLF VENNENBERND / DPA / dpa Picture-Alliance

A mostani balhé középpontjában is a DSDS zsűrije áll, de kivételesen nem Bohlen, hanem egy másik zsűritag, Michael Wendler miatt. Wendler, aki egy csődbe ment speditőrcégtől érkezett a német lakossági zeneiparba, viszonylag sikeres slágerénekesként vált közismertté Németországban (és kisebb részben Ausztriában), a 2010-es évek elejétől kezdve különböző német valóságshow-kban is kipróbálta magát, a Celeb vagyok, ments ki innen! helyi változatában például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy önhatalmúlag elhagyta a tábort, majd később megpróbált visszatérni.

Szóval Wendler teljes gőzzel haladt a trashcelebség felé vezető úton,

feleségül vette huszonnyolc évvel fiatalabb barátnőjét, és végleg Floridába költözött – a rossznyelvek szerint azért, hogy elmeneküljön a német igazságszolgáltatás elől.

Wendler ezzel a slágerrel „robbant be” a köztudatba

Csakhogy a német igazságszolgáltatás ettől függetlenül lecsapott Wendlerre, még ha nem is úgy, ahogy az énekes várta volna. Michael Wendlert ugyanis meghívták a Deutschland sucht den Superstar tizennyolcadik évadába zsűrizni, amire rá is bólintott az 1972-es születésű énekes. A válogatók felvételei még rendben le is zajlottak a nyáron, októberben Wendler viszont úgy döntött, hogy feleségével visszautazik az Egyesült Államokba, így a DSDS készítésében sem vesz a továbbiakban részt. Az énekes az Instagramon indokolta meg a lépést:

Súlyos és durva alkotmány- és alaptörvénysértéssel (sic!) vádolom a szövetségi kormányt és az állítólagos koronavírus ellen hozott intézkedéseiket”.

És még: „Jóformán minden tévéadó hibás ebben, mert mindannyian betagozódtak, és politikailag irányítják őket.” Ezért

Wendler felállt az RTL asztalától,

hangsúlyozva, hogy ez a saját döntése volt, amiben senki sem befolyásolta.

Itt még minden rendben van, a videó bal szélén, pirosban látható Wendler. Érdekesek a fintorgó hozzászólások is.

Ezzel a nyilatkozattal

Wendler feliratkozott a németországi vírustagadók és összeesküvéselmélet-terjesztők népes listájára

– a jelenlegi német közéletben mindkét jelző megkapható, ha valaki a konszenzusosnál durvábban kritizálja a szövetségi kormány járványvédelmi intézkedéseit, bár az „állítólagos koronavírus” kifejezéssel alighanem a világ minden részén túllőtt volna a célon az énekes –, az RTL ennek ellenére nem vált meg tőle, csak elhatárolódott a nézeteitől. Az énekes lépése mindenesetre dramaturgiai szempontból is nehéz helyzetbe hozta a műsor készítőit, a csatornánál viszont úgy döntöttek, hogy nem vágják ki Wendlert az addigi felvételekből.

Erre a lépésre csak nemrég kellett elszánnia magát az RTL-nek, miután az aránylag sikeres slágerénekes az Egyesült Államokba való visszatérését követően is úgy érezte, hogy meg kell osztania a világgal a német kormány járványügyi intézkedéseivel kapcsolatos nézeteit. A DSDS új évadának első adását megelőzően, azaz múlt kedden Wendler ugyanis ezt írta a Magyarországon nem túl elterjedt, de Németországban elég népszerű Telegram üzenetküldőn működő csatornáján:

„Németország KZ??? Egész egyszerűen pofátlan, amit ez a kormány megenged magának!”.

Ez az üzenet elég nagy botrányba keverte az énekest.

A KZ a németben ugyanis a koncentrációs tábor rövidítése, semmi másé – még ilyen kombinációval kezdődő rendszám sincsen a németországi autókon, pedig körzetkódból aztán tényleg mindenféle akad. Miután a média felkapta Wendler üzenetét, az énekes természetesen heves magyarázkodásba kezdett, mondván, hogy ő a KZ alatt igazából válságközpontot (Krisenzentrum) ért, nem haláltábort.

A – közepesen hitelesnek tűnő – magyarázatot persze nem vette meg a német média. Ezzel párhuzamosan viszont a német RTL is lépéskényszerbe került, hiszen bármelyik csatornának öngyilkosság lenne bevállalni egy holokausztozva vírustagadó zsűritagot a főműsoridős tehetségkutatójában, mégha Michael Wendler technikailag ki is lépett a produkcióból.

Úgyhogy a csatorna vezetése lépett, és egy, a rasszizmussal szembeni elkötelezettségüket hangsúlyozó közlemény kíséretében bejelentették, hogy

eltörlik Michael Wendlert. Szó szerint. Teljesen.

Ennek megfelelően a DSDS korábban, 2020 folyamán rögzített, de most adásba kerülő részeit utólag vagy úgy vágják meg, hogy ne látszódjon a képen a slágerénekes, vagy ahol ez nem volt lehetséges, ott felismerhetetlenné teszik a felvételeken. Így Wendler helyén most leginkább csak egy elmosódott paca látszik a felvételeken.

Az énekes összes megszólalását elnémítják, ha valamiért név szerint kerül szóba, akkor kisípolják a nevét, mintha egy szitokszó lenne, a felkonferáló szövegekben „egy zsűritagként” hivatkoznak rá, a reklámblokkok után pedig szerkesztőségi közleményben adják a nézők tudtára, hogy a szóban forgó zsűritagot miért kellett eltávolítaniuk a műsorból.

Az RTL-nél lényegében úgy döntöttek, hogy még Wendler egyéb teljesítményeit is semmissé teszik, így a Wendler-dallal érkező szupersztár-aspiráns produkciója alatt csak a műsor háttérzenéjét hallani, az éneklést nem.

 

A slágerénekesre tehát tiszta erejéből, németes precizitással csapott le az eltörlés kultúrája

– nem ez az első eset a német média történetében, még a szigorúan vett közelmúltat tekintve sem. És persze nem is az utolsó. A német baloldal DSDS-szel foglalkozó része persze örömtáncot jár, hiszen ezekben a járványveszélyes időkben nem kell megjelenési lehetőséget biztosítani a járványtagadóknak, akik noch dazu még holokausztrelativizálásba is kezdenek (és nem mellesleg trumpisták is). És ebben van is valami. Michael Wendlert súlyos tévedés lenne összekeverni a szélsőbaloldali médiumok és hitelesített Twitter-felhasználók által örök hallgatásra ítélt jobboldali gondolkodó archetípusával – a szexiparban is csak bukdácsoló haknikirály és trashceleb nem is állhatna messzebb ettől. Wendler inkább csak egy figyelemhiányos bohóc, aki most éppen a német kormány kritikájával generál felhajtást maga körül, és úgy tűnik, rajtaveszít.

Persze, egyszerű elkerülni az ilyesmit: nem kell hülyeségeket posztolni az internetre, és akkor nincs ilyen probléma – de az eltörlők mércéjén nem mindig egyszerű kiigazodni.

Wendler elnémítása mindenesetre precedensértékű. Az eltörlés kultúrája itt van, és teljes gőzzel dolgozik, és hamarosan Magyarországon is megjelenik majd (ha ugyan nem jelent még meg). Dieter Bohlen mindenesetre örül: Instagram-bejegyzéseiben már csak egy halálfej-emojival utal kivágott kollégájára, és persze az indiai-óceáni telelés alatt is borzasztóan lelkes a DSDS új évada miatt.

A nyitóképen: a DSDS idei zsűrije, a bal oldalon Michael Wendler helye. Fotó: Twitter/RTLde

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
savrena
2021. január 13. 11:25
Az a fotó megvan, ahol egymás után retusálták ki Sztálin elvtárs mellol a vállalhatatlanná vált többi elvtársat?
duhle78
2021. január 13. 10:43
Sztálin bácsi retro-photoshopperjei elégedetten csennintenek.
1Szkeptikus
2021. január 13. 09:15
Szerintem,ha valakinek nincsen igaza, akkor ezt minél hamarabb bízonyítani kell, és ennyi. Ha nincs szólásszabadság, akkor már a vitáknak semmi értelme, jöhet a diktatúra.
Crusader
2021. január 13. 08:03
Nolám.. a demokrácia európai fellegvára..németország. És állítólag itthon van diktatúra XDDDDD Ezért gyűlölöm a baloldalt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!