Trump válaszolt Kanye Westnek: nem indul vele közös jelöltként a választáson

2022. november 25. 13:58

A rapper elmondása szerint Trump nem örült az ötletének.

2022. november 25. 13:58
null

Kanye West bejelentette, hogy 2024-ben indulni akar az amerikai elnökválasztáson. A közelmúltban több botrányba is keveredett amerikai rapper erről egy videóban számolt be közösségi oldalán – írta meg a BBC News pénteken.

A sztár, aki korábban hivatalosan „Ye”-re változtatta a nevét, a kampány indításáról szóló videót Ye 24 felirattal tette közzé. Egyúttal azt is elmondta: felkérte Donald Trumpot, hogy induljon vele jelölttársaként, de a volt elnököt ezzel felzaklatta.

Trump – mint mondta – gyakorlatilag kiabált vele, és közölte, hogy veszíteni fog.

West 2020-ban is indult az elnökválasztáson, de mindössze 70 ezer szavazatot gyűjtött. Az utóbbi időben Westet több provokatív megnyilvánulása miatt bírálták. A párizsi divathéten White Lives Matter feliratú pólóban jelent meg, holott ezt a kifejezést a fehér felsőbbrendűség hívei használják a színes bőrűek egyenjogúságát hirdető Black Lives Matter mozgalomra válaszolva.

Később antiszemita megjegyzései és utalásai miatt került kritikák kereszttüzébe, s nemcsak ügynöksége vált meg tőle, hanem több nagy divatmárka is közölte, hogy többé nem dolgoznak vele. A sztár saját bevallása szerint egy nap alatt kétmilliárd dollárt veszített.

A Rolling Stone magazin pedig a napokban írta meg, hogy az Adidas, ahol a rapper Yeezy márkájú cipőit gyártják, vizsgálatot indított, mert az alkalmazottak panaszt tettek „mérgező munkakörülmények miatt”.

(MTI)

Nyitókép: SAUL LOEB / AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Láncfűrészes Attasé
2022. november 25. 15:01
Trump, ha indul, veszteni fog, de ehhez semmi köze a Kanye West nevű bulvárcsávónak. A dzsenderfeminista vókszar amúgy sok fekete hetero férfinek sem tetszik ám, van egy réteg, akit ez már sokkal hátrányosabban érint, mint az, hogy fekete. Az erővonalak már nem feltétlenül ott vannak, ahol régen, akárcsak 6 éve, a demográfia meg nem a klasszik republikánus háttérországnak dolgozik, hanem ellene.
Horst_Tappert
2022. november 25. 14:22
Bár sokat nőtt a szememben, mert egészen normálisan gondolkodik (a zenéjét nem vagyok hajlandó meghallgatni), de erről a fickóról nekem mindig a régi jó Lemmy-s mém ugrik be: Kanye West? Never heard of her...
Gyugyesz
2022. november 25. 14:18
Nem indulok veled közösen bradör, De itt ez a banánnal teli szatyör.
dezilluzionista
2022. november 25. 14:17
Jé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!