Zelenszkij: Nem merül feledésbe a maláj utasszállító tragédiája

2023. július 17. 18:49

A repülőgép-szerencsétlenség mintegy háromszáz áldozatot követelt kilenc éve.

2023. július 17. 18:49

Soha nem merül feledésbe a 2014-ben az ukrajnai Donyeck megye fölött lelőtt malajzai utasszállító repülőgép katasztrófája – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, a szerencsétlenség évfordulóján.

„Gondolataink és szívünk mind a 298 halálos áldozat családjával és szeretteivel van. 

Ezt a tragédiát, amelyet az agresszor (Oroszország) vitt véghez, soha nem felejtjük el. 

A megszálló, terrorista államot felelősségre fogják vonni az Ukrajnában elkövetett összes bűncselekményért” – fogalmazott az államfő a Twitter internetes közösségi oldalon.

Megemlékezett az évfordulóról Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is. „Oroszország kilenc évvel ezelőtt lőtte le az MH17-est, a fedélzeten tartózkodó 298 ember életét vesztette. Évekig hazudott a tragédiáról, igyekezett elkerülni a felelősségre vonást, mígnem a holland bíróság megállapította az igazságot. Gyászoljuk az MH17 áldozatait, és ismételjük: az oroszok által elkövetett bűntettekért elkerülhetetlen a felelősségre vonás” – írta Twitter-bejegyzésében.

Az ukrán elnök vonatkozó bejegyzését alább olvashatják:

Több éven át gyűjtötték a bizonyítékokat az oroszok ellen

A malajziai légitársaság MH17-es, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépe 2014. július 17-én zuhant le Kelet-Ukrajnában, a fedélzetén tartózkodók többsége – 196 utas – holland állampolgár volt. A holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga összetételű nemzetközi nyomozócsoport több éven át gyűjtött bizonyítékokat, és arra a következtetésre jutott, hogy a gépet az orosz fegyveres erők Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi rakétadandárjához tartozó Buk típusú légvédelmi rakétarendszerről lőtték le szakadár területről. A hágai kerületi bíróság bűnösnek ítélte az MH17-es repülőgép lelövésében

Igor Girkint, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) korábbi ezredesét - aki 2014 nyarán az ukrajnai szakadár „Donyecki Népköztársaság” (DNR) „védelmi minisztereként” szolgált –, a szintén orosz Szergej Dubinszkijt, a DNR katonai hírszerző ügynökségének volt vezetőjét és az ukrán Leonyid Harcsenkót, aki a szakadár felderítő osztag vezetője volt. Mindhármukat távollétükben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és a bíróság elrendelte a letartóztatásukat is.

(MTI)

Nyitókép: MTI, EPA, Az ukrán elnöki hivatal sajtószolgálata

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. augusztus 20. 13:29
A maláj légi társaság hibája volt. Messze nem tett meg minden tőle telhetőt az utasai biztonságáért, pedig ez a kötelessége lett volna. Szándékosan háborús övezet felett reptette a gépet azért, hogy üzemanyagot spóroljon. Az fontosabb volt neki, mint az utasai és a dolgozói biztonsága. Könnyű lett volna elkerülni a háborús övezetet.
Attyla
2023. augusztus 03. 03:11
A Maláj gép lelövését az ukránok követték el, és ráfogták az oroszokra provokációs céllal! A gépet szándékosan küldték a háborús terület fölé! A maláj gép pilótája abban hibázott, hogy nem tagadta meg a terület feletti átrepülést!
alenka
2023. augusztus 02. 22:09
Ez vagy keveset,de inkább túl sokat szippant... Kemény lehet az anyag,ha már így megtámadta a maradék agyat is ennek az eszement nácinak ..
Kovács Ubul
2023. július 17. 22:51
A putyinizmus hívőit nem lehet holmi tényekkel megzavarni. Ukránok voltak, és kész.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!