A megmaradás esélyei; A, B és C terv

2023. november 23. 19:05

A lehetőségek a következők: vagy legyőzzük az iszlámot – de erre láthatóan sem szándék, sem erő nincsen – vagy az iszlám győz le minket.

2023. november 23. 19:05
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt
Vasarnap.hu

„A migrációnak köszönhetően, az egyre nagyobb számban megjelenő eltérő kulturális-, etnikai- és vallási hátterű emberek térnyerésével olyan fogalmakkal ismerkedhetnek az eddig ettől védett nyugati államok, mint lakosságcsere, területvesztés, nemzethalál. Eddig fel sem merült bennük, hogy a népességük elfogyhat, beolvadhat, az országuk mások kezére juthat. Mi azonban ismerjük ezt, van vészcsengő a fejünkben, kifejlődött erre az immunrendszerünk. Ezért is látjuk másként a fenyegető jövőt.

A lehetőségek a következők: vagy legyőzzük az iszlámot – de erre láthatóan sem szándék, sem erő nincsen – vagy az iszlám győz le minket. A trend inkább erre mutat, és az önfeladó Nyugat erre még rá is játszik. Nem akar fehér, keresztény, európai világot, odadobná a kulturális-civilizációs örökségét.

Ha nincs a túlélésre más esély, akkor marad a harmadik út, a kiegyezés?

Egy népnek, államnak legyen terve, forgatókönyve minden eshetőségre; a rendszerváltáskor például nem volt a határmódosításokra, a titkosszolgálatok nem foglalkoztak vele. Nem az a baj, hogy nem történt meg a határrevízió (persze ez is baj), hanem hogy elképzelések sem voltak rá. Pedig történelmi alkalom adódott: délszláv háború, Csehszlovákia szétesése és Szlovákia megalakulása, amivel nekünk semmilyen szerződésünk nem volt, ellenben a déli sávban tömbmagyar területek voltak; a Szovjetunió megszűnése, és a legendák Kárpátalja esetleges visszaszolgáltatásáról…”

Nyitókép:MTI/EPA/Toms Kalnins

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lhotx
2023. november 24. 11:12
„országuk mások kezére juthat“ – meg sem fordult a fejükben, hogy az egyre rákosabban burjánzó cégeik nem az ő országuk részei, hanem ezek voltaképpen „mások“, „mások“-hoz tartoznak, hozzájuk hűek; hogy valahol egyszeriben elkezdik felszámolni a „fogyasztói létet“ s bérletesivé átalakítani. Meglepi!
masikhozzaszolo
2023. november 24. 10:32
Általában a vallásszabadság mellett vagyok. Mindaddig, amíg olyan vallásról van szó amelyik nem terrorista. Ha a vallás azt tartja magára tézisként követentőnek, hogy a más vallásút öld meg (iszlám), vagy annak(zsidó) hogy becsaphatod, hazudszhatsz neki, és egyedül te vallásod a kiválasztott, az akkor nekem terrorista ideológia. Ott megszűnik számomra az elfogadás, akkor én is ugyanúgy kiválasztottnak képzelem magam, és te dögöljél meg előbb.
powerage
2023. november 24. 07:24
Ki kéne már egyengetni a narratívát, mert bajok lesznek. Ha elkezditek tolni az iszlám fenyegetés veszélyeit, azzal megnehezítitek Izrael deklarált szándékának végrehajtását, akik szeretnék a gázai palesztinokat szétosztani Európában. Ez már-már antiszemitizmus. Még egy-két ilyen cikk és Ungváry Zsolt azon kapja majd magát, hogy épp a deszkaajtót lakkozza a vadonatúj zuhanyzóteremhez.
kizokkentido
2023. november 24. 05:56
Túl sok az okoskodó "szakember" és túl kevés a valódi információ. A Kalergi tervet hajtják végre az ügynök politikusok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!