Belehúz Csehország az atomerőművek építésébe

2024. február 02. 11:05

Csehországnak jelenleg két atomerőműve van: a nyolcvanas években átadott Dukovany, valamint az ezredforduló idején indult Temelín.

2024. február 02. 11:05

A prágai kormány módosította a cseh atomerőművek kibővítésére irányuló nemzetközi pályázatot – írja az Infostart. Felszólították a projektben állva maradt két vállalatot, hogy egy új atomblokk megépítése helyett négy új blokk építésére tegyen kötelező érvényű ajánlatot. (A pályázat szerint eredetileg egy blokk megépítése volt kötelező, a továbbiakra csak nem kötelező jellegű ajánlatokat kell tenni az érdeklődőknek). Tavaly október végéig három cég adott be ajánlatot: az amerikai Westinghouse, a francia EDF társaság, valamint a dél-koreai KHNP csoport. A pályázat folytatásából kizárták a Westinghouse-t, mert nem teljesítette az egyik pályázati feltételt. 

Petr Fiala szerint a kormány azért döntött a négy új blokk mellett, mert 

szakértői számítások szerint így a költségek mintegy 25 százalékkal alacsonyabbak, mintha először csak egy blokk épülne, a többi pedig később, egy új tender alapján. 

Csehországnak jelenleg két atomerőműve van: a nyolcvanas években átadott Dukovany, valamint az ezredforduló idején indult Temelín. Dukovanyban négy 510 megawattos, Temelínben pedig két 1000 megawattos reaktor működik. A tervek szerint Dukovanyban és Temelínben is két-két új 1000 megawattos reaktor épülne. A két atomerőmű jelenleg a cseh áramtermelés mintegy harmadát biztosítja, bővítésük után ez legalább kétharmadra növekedne. A cseh állam eddigi legnagyobb összegű beruházásáról van szó. Egy reaktorblokk megépítése mintegy 160 milliárd koronát tenne ki (korona=15,39 forint).

Nyitókép: A dukovany-i atomerőmű. Fotó: Michal Cizek / AFP

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2024. február 02. 13:34
hmmm, mondjuk ez érdekes, pl. a temelini 3. és 4. blokkot már majd' 40 éve építik .. ;-) Többször leállították a projektet. Először 1990-ben .... Aztán '2000'-ben. És, elvileg 2013 óta tart a legújabb fázis .... :rolleyes:
Karvaly
2024. február 02. 12:08
A "zöld nyitással" csak drágább lett az energia, a legolcsóbb energiaforrás a nukleáris volt - úgy tűnik, a csehek azzal számolnak, hogy ha nem is tudják felhasználni az összes energiát, akkor az exporton is nyerni fognak.
Zolotarjov
2024. február 02. 12:06
Na ugye..zöldikék..:)
Chekke-Faint
2024. február 02. 12:00
Nemezalényeghanemazoroszfűtőanyag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!