Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Romániában minden olyan rendezvényen, ahol eléneklik a himnuszt, az ünnepségek szervezőinek kell majd gondoskodniuk arról, hogy a résztvevők helyesen énekeljék annak szövegét.
Romániában 1989 decemberében vált a kommunista önkényuralmat elsöprő forradalom, majd az ország himnuszává Andei Muresan erdélyi forradalmár költő 1848-ban írt „Desteapta-te romane!” (Ébredj, román!) kezdetű, Anton Pann zeneszerző által megzenésített verse. A román nemzeti jelképek használatát szabályozó, 1994-ben elfogadott törvény melléklete szerint a 11 versszakból álló himnusznak a rövidített (az első három és az utolsó szakaszra korlátozott) változata is használható a hivatalos ünnepeken, nemzetközi diplomáciai eseményeken, a román válogatott részvételével zajló nemzetközi sportrendezvényeken, katonai szertartásokon, parlamenti ülésszakok elején, illetve az iskolákban.
A mostani törvénymódosítást kezdeményező szociáldemokrata politikusok szerint azonban sokszor a himnusz rövidített változatának eléneklése is gondot okoz, a résztvevők „olykor egyáltalán nem vagy csak hozzávetőlegesen” tudják a himnusz szövegét.
Az indoklás szerint a jogszabály azt célozza, hogy minél többen tanulják meg a himnuszt, „érvényt szerezve ezáltal annak az alkotmányos rendelkezésnek, amely nemzeti jelképpé nyilvánítja az ország himnuszát”. Megoldásképpen a törvénymódosítás előírja, hogy
a rendezvényszervezők a belépőjegyekhez, illetve meghívókhoz csatolt nyomtatott szórólapokon vagy kivetítőkön tegyék hozzáférhetővé a himnusz rövidített (négy versszakos) változatának szövegét.
Ennek elmulasztása kihágásnak minősül, amiért 2500-5000 lejes (195 ezer és 390 ezer forint közötti) bírság szabható ki. A román parlament rövid időn belül immár másodszor módosította a nemzeti jelképekről szóló törvényt. Klaus Iohannis államfő egy hónapja hirdette ki azt a jogszabályt, amely szerint az állampolgárok kötelesek tiszteletet tanúsítani Románia nemzeti zászlaja és himnusza iránt, és semmilyen módon nem sérthetik meg ezeket. A törvény megszegését 10 000 és 20 000 lej közötti bírsággal büntetheti a rendőrség vagy a csendőrség.
(MTI)
Nyitókép: Bo Amstrup / Ritzau Scanpix / AFP