Kínaiakkal pezsdítené fel a turizmust Fonyód polgármestere

2012. december 01. 13:57

Hidvégi József az együttműködés lehetőségeiről is tárgyalt a Fonyódra érkezett kínai delegációval. A városvezető szerint a kínaiak akár egy fonyódi négycsillagos szálloda építésében is szerepet vállalhatnának – olvasható a Somogy TV oldalán.

2012. december 01. 13:57

Kínaiakkal lendítené fel a balatoni turizmust Fonyód polgármestere, aki az együttműködésről tárgyalt az ázsiai országból érkező delegációval. A látogatás során Somogy kínai testvérmegyéjéből érkező küldöttség megismerhette Fonyód látványosságait, akik így a város vezetője szerint talán kedvet kapnak egy kis balatoni kikapcsolódásra, később pedig akár befektetőként is visszatérhetnek.

Fölvettük, hogy szívesen vennénk, ha építenének egy négycsillagos szállodát, amibe a kínai turistákat tudnánk elszállásolni. Nyilván, ha ennek lesz lehetősége, meg fogják majd keresni újra az önkormányzatot” – fogalmazott Hidvégi József, Fonyód polgármestere.

Ugyan a kínai együttműködés még az elején jár, a balatoni települések szeretnék azt továbbépíteni – olvasható a Somogy TV oldalán.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!