Brutális autóbaleset Baranyában: élet-halál között van egy idős nő és az unokája
Egy fekete Mercedes az ütközés után nagy sebességgel lesodródott az útról és többször megpördült, majd vezetője és női utasa rácsavarodott egy fára.
Tavaly 1803 darab új elektromos autót értékesítettek a forgalmazók Magyarországon, ami rekord mértékű, 41 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest, a vásárlók nagy része magánszemély volt – közölte a Vezess.hu
A közlemény szerint az importőröktől kapott információkból kiderült, hogy a hivatalosan cégnévre kötött szerződések mögött is gyakran egyautós vásárlások állnak.
A korábbi évek gyakorlatához képest a vásárlás motivációja is megváltozott, ugyanis 2019-ben a vevőknek már nem a környezet védelme volt a legfontosabb, hanem
Családban is népszerű
A forgalmazók tapasztalatai szerint folyamatosan emelkedik a vásárlók között a vidéki lakosok száma, köszönhetően annak, hogy nőtt az elektromos autók hatótávolsága. Egyúttal azt is jelezték, hogy egyre többen családi autónak veszik meg a tisztán elektromos hajtású személygépkocsikat.
(MTI)