Amerikában a vírus átstrukturálta a tömegközlekedést

2021. március 20. 02:32

Az üres utcák és terek látványa sajnos már nem ismeretlen senki számára, hiszen a világjárvány idején a lezárások hatása az utakat is elérte. Így a pandémia a közlekedés képét is átalakította.

2021. március 20. 02:32
null

Míg Magyarországon, aki tehette, inkább kocsiba ült, hogy ezzel is csökkentse a fertőzés kockázatát, addig az Egyesült Államokban jelentősen megnőtt a tömegközlekedést választók száma. A helyzet fintora, hogy épp a kielégíthetetlen szükségünk és igényünk a mozgásra okozta a vírus gyors és globális terjedését. Viszont a leállás és a változások nagy lendületet adtak a városi mobilitás fejlődésének és átalakulásának.

A tömegközlekedés alap

Amerikában bár az utak szinte üresen maradtak, hiszen a legtöbben otthonról dolgoztak, a tömegközlekedés volt a mentőöv azok számára, akiknek muszáj volt eljutni a munkahelyükre, a kórházakba, boltokba, és más fontos intézményekbe. 

A korábbiakhoz képest sokkal inkább alapvető szolgáltatás lett ezáltal a tömegközlekedés. Ennek ellenére a közlekedési vállalatok és a városvezetők figyelmeztettek, hogy a közösségi közlekedés helyzetét nehezíti, hogy óriási a verseny a szektorban a források és a finanszírozás terén.

Szabad a járda!

A hivatalok szinte azonnal keresni kezdték a lehetőségeket, hogy hogyan kellene a kiüresedett utakat és utcákat a megváltozott igényekhez és körülményekhez igazodva hasznosítani, átalakítani. Ezáltal nagyobb helyet kaptak a kerékpárok, a hatalmas forgalmat bonyolító áruszállítók és a nyitás után az éttermek is az utcára költöztethetik a vendégeket a belső zárt helyiségek helyett. 

Új járdahasznosítási kísérletek születtek több amerikai városban, melyekben digitális platformok segítségével „intelligens rakodási zónákat” hoztak létre.

Ezek nem csak az olyan csomagküldő cégek működését segítik, mint a UPS, hanem szintén megkönnyítik az egyre leterheltebb házhozszállító és kiszállító cégek, vagy akár a személy- és áruszállítást olyan komplexen kezelő óriáscégek, mint a Uber helyzetét.

Home office, ami otthon tart

A járvány idején nem csak a repülőterek, éttermek és utcák néptelenedtek el, hanem az irodaházak is, hiszen aki csak tehette, otthon maradt home office-ban. Az ráadásul továbbra is kérdés, hogy a járvány elvonulása után mikor és mennyien térnek majd vissza az irodákba. Hiszen a munkáltatók nagy valószínűséggel újra gondolják majd igényeiket, költségeiket, és vélhetően sokan döntenek majd a home office rendszer teljes vagy részleges fenntartása mellett.

Ez pedig a közlekedésre is hatással lesz, hiszen, ha az ingázók, akik a legtöbbet utaznak, nagy számban otthon maradnak, akkor az drámai visszaesést jelenthet a tömegközlekedés számára. 

Digitalizáció a közlekedésben is

Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány hatására fellendültek az együttműködések a közlekedési vállalatok és a személyszállító cégek között. Közösen igyekeznek megoldásokat találni az eddigi hiányosságokra a biztonság és hozzáférhetőség terén. 

A társaságok új technikai megoldások segítségével szeretnének olyan digitális eszközöket fejleszteni, melyek lehetővé teszik az egységes fizetési rendszerek, valamint a közös információs és szolgáltató felületek létrehozását.

Természetesen a vírushelyzet miatt minden fejlesztésnél az érintés nélküli technológiákat részesítik előnyben. 

A cikk szerzője: Papp Helga

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!