A partnerség első járműveit 2016 nyarán szállította le, jelenleg pedig a majd Nagy Britanniában és Írországban közlekedő buszokat építik, melyből további 500 darabra adták le megrendelésüket a tömegközlekedési szolgáltatók.
London elkötelezett a szén-dioxid-kibocsátás semlegesítésében
Frank Thorpe, a BYD ügyvezető igazgatója elmondta:
„Örömmel töltött el minket, hogy 2015-ben a Go-Ahead London velünk kezdte meg útját az elektromosság felé és ma még nagyobb örömet okoz számunkra, hogy megünnepelhetjük az 500. BYD ADL elektromos busz átadását. Ez egyértelműen jelzi a főváros elköteleződését a karbon-semlegesítés iránt, az eMobilitás pedig alapvető szerepet játszik egy tisztább közlekedési rendszer létrehozásában.”
Megjegyezték azt is, hogy a Go-Ahead Londonnal kialakított partnersége révén lehetővé válik, hogy az alváz-összeszerelést áttelepítsék az Egyesült Királyságban lévő létesítményekbe, így továbbra is osztályvezető technológia és a legmagasabb szakértelem jellemzi majd a buszokat.
John Trayner, a Go-Ahead London igazgatója így nyilatkozott: „Helyénvalónak tartjuk, hogy ennek a mérföldkőnek tiszteletére a Waterloo-i elektromos buszgarázsunkra esett a választás, hiszen 2013-ban úttörő szerepet játszott az elektromos busztechnológia telepítésében.”
A Mayor, a Transport for London és más jelentős infrastrukturális partnerekkel együtt terveik szerint zökkenőmentesen kivonják a forgalomból a város ikonikusnak számító piros buszait, hogy helyette nulla CO2-kibocsátású tömegközlekedést nyújthassanak a lakosoknak.
A cikk szerzője Pál Fanni.