Az olajcégek már az 1980-as években tudtak a globális felmelegedés veszélyéről

2021. december 23. 19:22

Lambert Strether a Naked Capitalism oldalán tette közzé, hogy egy új tanulmány szerint a francia olajipari óriásvállalat, a Totál már 1971-ben tisztában volt azzal, hogy a fosszilis tüzelőanyagok kitermelése hozzájárulhat a globális felmelegedéshez, erről azonban egészen 1988-ig hallgatott.

2021. december 23. 19:22
null

A Totalnál bár tudtak a veszélyről, azon dolgoztak, hogy az titokban maradjon

A Global Environmental Change című folyóiratban jelent meg eredetileg az a kutatás, amely a vállalat belső dokumentumaira és volt alkalmazottakkal készített interjúkra hivatkozva megállapította, hogy a cég bizonyos munkatársai „már 1971-ben kaptak figyelmeztetéseket azzal kapcsolatban, hogy a termékeik előállítása jelentősen hozzájárulhat egy katasztrofális mértékű globális felmelegedéshez”.

A Total, amely idén TotalEnergies-re változtatta a nevét, az 1980-as évek során kiterjedten tájékozódott az éghajlatváltozást illetően, és az évtized végén a globális felmelegedés tudományos alapjaival kapcsolatos kételyek terjesztésébe kezdett. A tanulmány szerzői szerint a vállalat ugyan az 1990-es években nyilvánosan elfogadta az éghajlatkutatást, mint tudományágat, de

közben késleltette a politikai döntéseket és lépéseket, illetve hátráltatta a fosszilis tüzelőanyagok ellenőrzésének szabályozását.

A nagyvállalatok nyereségre cserélték az emberiség jövőjét

Ez a kutatás, amely a közösségi médiában a #Totalknow hasteggel terjed, nem egyedülálló, megelőzte már hasonló leleplező jelentés az elmúlt években az ExxonMobilról és a Shellről is. Ezek szintén arról számoltak be, hogy a nagyvállalatok már az 1980-as években tisztában voltak károsanyag kibocsátásaik éghajlatra gyakorolt negatív hatásaival. 

A mostani, legfrissebb tanulmány azt is megállapította, hogy az ExxonMobil „az 1980-as évektől kezdve a Nemzetközi Kőolajipari Környezetvédelmi Szövetségen (IPIECA) keresztül egy nemzetközi kampányt koordinált, melynek célja az éghajlattudomány, illetve annak eredményeinek megkérdőjelezése, valamint a nemzetközi éghajlat-politika gyengítése volt”. 

Egy nyilatkozatban több klímajogi csoport közösen úgy fogalmaz, hogy

ezek a leleplezések bizonyítják, hogy a TotalEnergies és a többi olaj- és gázipari nagyvállalat ellopta egy generáció értékes idejét, melyet az éghajlati válság kezelésére fordíthatott volna.

Azt is hozzátették, hogy „az éghajlatváltozás szörnyű következményei, amelyeket már most is tapasztalhatunk, elkerülhetők lettek volna, ha a Total vezetői 50 évvel ezelőtt úgy döntenek, hogy a bolygó jövője fontosabb, mint a saját nyereségük. 

A fosszilis tüzelőanyagok „táplálják” az éghajlatváltozást

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint a fosszilis tüzelőanyagok által okozott károsanyag kibocsátás a globális felmelegedés elsődleges oka. 2018-ban például a globális szén-dioxid kibocsátás 89 százaléka a fosszilis tüzelőanyagokból és az ipari tevékenységből származott.

Egy 2017-es tanulmány szerint a Total volt a 19. legnagyobb termelője az üvegházhatású gázoknak 1988 és 2015 között. Bár a Total az év elején TotalEnergies-re változtatta a nevét és széleskörűen működő energiaipari vállalatként hivatkozik már magára, továbbra is fosszilis tüzelőanyagok termelését tervezi, és célja, hogy 2025-re kilencről 13 millióra bővítse európai gáz- és áramfogyasztói portfólióját. 

A tudósok és a cégvezetők egyaránt tisztában voltak a veszélyekkel

A Global Environmental Change folyóiratban megjelent tanulmány a Total cég saját magazinjának, a Total Information-nek egy 1971-es különszámát emeli ki, amelyben Francois Durand Dantés tudós „Légköri szennyezés és éghajlat” című cikke is olvasható. Ebben a tudós megjegyzi, hogy „a szén-dioxid koncentráció 150 év alatt 15 százalékkal nőtt, és 2010-re elérheti a 400 ppm-es rendkívül szennyező értéket”. Ez pedig „jelentős hatásokkal” járhat a globális átlaghőmérséklet szempontjából, akár annak 1-1,5 Celsius fokos emelkedését is okozhatja. Az előrejelzés meglehetősen pontosnak bizonyult, hiszen nagyon közel áll a 2010-ben mért valós 388,71 ppm-es értékhez. 

Ugyanebben a számban az akkori vezérigazgató, René Granier de Lilliac szerkesztőségi cikke így szólt:

A Total teljes mértékben tudatában van annak, hogy minden tevékenysége olyan szennyezést okozhat, amely hatással lehet a természet egyensúlyára.

Aztán azt is megjegyzi, hogy a Total tevékenységének „korlátozása”, amely „megvédheti a környezetet”, „súlyos költségekkel járna”. Hozzátette, hogy „valószínűleg jobb, ha azonnal meghozzuk ezeket az áldozatokat, mintha holnap egy sokkal kritikusabb helyzetet kellene orvosolni, amely veszélyeztetne bizonyos gazdasági egyensúlyokat”. 

A Total úgy véli, már számos lépést tett a klíma védelmében

A leleplező tanulmányra a Total szóvivője egy közleményben úgy reagált, hogy „az éghajlati kockázatokkal kapcsolatos jelenlegi tudás nem különbözik az 1970-es években, a tudományos folyóiratokban közzétett ismeretektől, ahogyan azt a megjelent tanulmány is bizonyítja”. Hozzátette, hogy „ezért téves az az állítás, hogy az éghajlati kockázatot a Total vagy az Elf eltitkolta volna, akár az 1970-es években, akár azóta bármikor”. Kiemeli, hogy a leleplezőnek szánt tanulmány maga is megállapítja, hogy az Elf és a Total már 25 évvel ezelőtt is nyíltan és nyilvánosan elfogadta az éghajlattudomány eredményeit. 

A szóvivő által kiadott nyilatkozat szerint, „a TotalEnergies sajnálja, hogy a tanulmány szerzői soha nem keresték meg a vállalatot, és nem konzultáltak velük a témával kapcsolatban. Ugyanakkor a TotalEnergies helytelennek tartja, hogy egy 50 évvel ezelőtti helyzet miatt próbálják a céget rossz színben feltüntetni, anélkül, hogy kiemelnék az azóta tett erőfeszítéseiket, változtatásokat, előrelépéseket és beruházásokat.”
 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
diodoro
2021. december 24. 15:16
Hát persze. A hetvenes években még a jégkorszaktól féltek a tudósok. Ez volt a konszenzusos vélemény. 30 év múlva mi lesz?
bölcsbagoly
2021. december 24. 14:47
Hülyegyerek, a geológusok, paleontológusok, klimatológusok már évszázadok óta tudnak a klímaváltozásról! S azt is tudják, hogy az időjárásváltozás =/= a klímaváltozással! Mióta ember létezik a Földön, együtt él az éghajlattal, az időjárással s soha nem akarta eddig azt megváltoztatni. Pláne, hogy nem is képes rá, s csak a hülye zöldek képzelik az ellenkezőjét!
roughneck
2021. december 24. 12:35
Egy szavukat sem szabad elhinni! Ahogy a degeneralt buzi/feka libsi-lobbi le akarja cserelni a normalis embereket, ugy akarja a zold-lobbi lecserelni a hagyomanyos energiat termelo cegeket. Sima hatalomatveteli kiserlet a penzert.
Lombi
2021. december 24. 12:35
A dinoszauruszok is előre tudták. Nem mertek böfögni, és az összes felfújódott. Így kipusztultak és nem károsították tovább a környezetet. Így akarják megoldani a zöldek is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!