Acélos siker: az apa vállalkozást épített, a fia vállalattá fejleszti

2022. február 21. 21:52

„A fiam vállalkozásból vállalatot épít” – említi büszkén Pausits Imre, a Pausits Kft, vagy újabb nevén a Verarbeiten Pausits ügyvezető igazgatója, aki a TrendFM vendége volt február elsején. A döntően exportra termelő cég csaknem negyven éve kezdte meg tevékenységét. 

2022. február 21. 21:52
null

Szűcs Bettina Erika cikke a Makronómon.

cikke a Makronómon.

 

Kemény, mint az acél

Az acélszerkezeteket gyártó cég már 1983-ban, vagyis alapításuk évében annyi megrendelést kapott, hogy az eredetileg másodállásban kezdett tevékenységből  hamar főállás lett. Kezdetben csak néhány munkavállalója volt a 300 négyzetméteres műhellyel induló acélüzemnek. Mára körülbelül 200-250 munkavállalóval és egy 18 ezer négyzetméter összterületű csarnokkal rendelkeznek. Éves szinten 8000 tonna acél feldolgozását végzik, az elkészített elemeket pedig főleg német nyelvterületre szállítják. Emellett foglalkoznak bányaipari gépek vázelemeinek készítésével is.

Már az első évükben kaptak egy nagy munkát, és ez nem volt más, mint az ácsi cukorgyár acélszerkezetének a rekonstrukciója. Saját bevallása szerint Pausits Imre sem értette, hogy miért őket bízták meg egy ilyen nagy volumenű munkával, de úgy véli, hogy az ár lehetett a döntő szempont. Ekkoriban leginkább csővezeték-szereléssel foglalkoztak, mostanra viszont az acélszerkezetek egyedi- és sorozatgyártása a fő csapásirány.

Olyan világcégeknek gyártanak alkatrészeket, mint például a Caterpillar, vagy a Sandvik. 

Az ezredforduló környékén nagy plázák acélszerkezeteit építették fel, legutóbb Sopronban. Szintén itt, 225 lakás kulcsrakész építésével bízták meg a céget. Imre állítása szerint ez nem volt egyszerű feladat, hiszen ő volt a beruházó, a fővállalkozó, illetve az értékesítő is, hiszen eladták neki az értékesítő céget is. Nagy felelősség terhelte tehát ekkoriban a családi vállalkozást, hiszen a 2,5 milliárdos bankhitel is a cégre volt bízva. Mindez nem jelentett akadályt a Pausits családnak: a megbízás sikerrel zárult.

Generációváltás, de csak lépésenként

Pausits Imre az egyedüli tulajdonos, de testvérei, az ő gyerekeik, és persze fia, Valér mind a cégnél dolgoznak. A generációváltás után Valér lesz a tulajdonos, aki szorgalmasan veszi a cseh nyelvleckéket. Ez Imre elmondása szerint kiemelten fontos, hiszen nemrégiben felvásárolták az egyik cseh leányvállalatukat. A nyelv elsajátítása érdekében fia minden nap 3:50-kor kel , 4:10-től már Skype-on keresztül tanulja a nyelvet. „Fiam nagy energiával épít vállalkozásból vállalatot” – mondja Imre. Valér már 12 éve a cégnél dolgozik, ez idő alatt szinte mindent kitanult már.

Pausits Imre tudja, hogy jó kezekbe fog kerülni a vállalkozás, amint sor kerül a váltásra.

Az ügyvezető igazgató szerint a versenyképességnek három összetevője van: az ár, a minőség, és a határidő. „Háromból kettőt válasszunk, mert egyszerre mind nem tud működni” – jegyezte meg humorosan. Persze azt is tudja, hogy egy ilyen nagy cég, mint az övéké, nem engedheti meg magának azt, hogy bármelyik is hiányozzon az összetevők közül. Ellenkező esetben nem tudnák felvenni a versenyt a többi vállalkozással az unión belül.

 

Élen a modernizációban

Jelenleg hét robot hegeszt a Verarbeiten Pausits-nál, de még idén elkészül a nyolcadik is. Ezekből kettő egész Európában egyedülálló. A cégvezető elárulta, hogy automatizálásban Európa-szinten is kiemelkedőek: 5 évvel megelőzték a környező országbeli versenytársaikat a robotikában és az automatizálásban. Imre véleménye szerint „ez az előny továbbra is megvan, viszont ahhoz, hogy ez így is maradjon, további fejlesztések szükségesek”. 

Érczfalvi András kérdésére Pausits Imre kifejtette, hogy 2020-ban a járvány 30 százalékos visszaesést eredményezett náluk. 2021-ben viszont szinte megduplázták a tavalyelőtti árbevételüket. Kiemelendő, hogy ez idő alatt egy dolgozót sem bocsátottak el. Az idei évben szintén 50 százalékos növekedésre számítanak. Viszont ehhez az is szükséges, hogy a megrendelés-állományt ki tudják szolgálni a megfelelő mennyiségű kapacitással. Ez akár 8 milliárd forintos árbevételt is jelenthet. 

A cégvezető szavaiból kiderült, hogy részt vettek a Magyar Multi Programban is, ahol 339 millió forintos támogatást nyertek el. Ennek köszönhetően kialakításra került egy daruzott gyártócsarnok, ahol 10 helyett immár 25 tonnás gépeket tudnak gyártani.

Beszállítóik főleg cseh nemzetiségűek: a legnagyobb cseh beszállítójuknál pedig tulajdonrészt is vásároltak. Valér számára ezért is fontosak a nyelvleckék. Pausits Imre szeretné, ha a fia idővel úgy tudna csehül, mint angolul, szerencsére erre minden esély meg is van. 

A Pausits család nem áll meg itt: 2006-ban egy európai szinten végzett felmérés szerint 360 vállalatból az első 10 között voltak. További céljuk, hogy a dobogón legyenek. Erre megvan az esélyük: mindent megtesznek annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani a versenytársakkal. Sőt, hogy előttük legyenek egy lépéssel.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cirbi
2022. február 22. 09:20
Miért nincs a cikkben, hogy Halászi községben van? A kiinduló épület Gyurcsányhoz köthető...
Ildikó99
2022. február 22. 08:42
Gratulálok a cégnek csak így tovább!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!