Egyre nehezebb biztonságban tartani a GPS-t

2016. december 20. 14:30

Az önmagukat navigáló járművekkel a globális helymeghatározó rendszer, a GPS is egyre veszélyeztetettebb. Trükkök arzenáljával lehet félrevezetni, temetni azonban mégsem kell.

2016. december 20. 14:30

Az önmagukat navigáló járművek és fajtáik számának növekedésével, rosszindulatú hackerek autópályán, repülőgépen és tengeren egyaránt súlyos katasztrófákat idézhetnek elő az autonóm autó, repülőgép és hajó navigációs jeleinek zavarásával, átírásával.

Per Enge stanfordi tanár az autonóm navigációs rendszereket fenyegető potenciális és valós veszélyekkel, például zavarással és trükközéssel foglalkozik. Zavarásnál erős rádiójelekkel lehetetlenítik el a GPS jeleit, míg a csaló rendszerek (spoofers) átírt navigációs jelekkel tájékoztatják félre a járművet.

A GPS blokkolása esetén Enge és kollégái tartalék navigációs rendszert javasolnak repülőgépeknek. Létező távolságmérő eszközzel, az amerikai Szövetségi Repülésigazgatás antennaállomás-hálózatát használva háromszögelné a gép földrajzi pozícióját. A jármű gyorsulásmérőjének adatait szintén zavaró jelek felderítésére használná. Mindezek mellett, a bejövő navigációs jeleket más navigációs műholdak jelzéseivel összevető fejlett monitoring rendszerrel is kísérletezik.

„Sokan jelezték előre, hogy a cyberfenyegetésekkel a GPS túljutott hasznossága csúcsán. Szerintem viszont sokkal masszívabb, mint gondolják a kritikusok” – nyilatkozta Enge.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!