Obama öröksége: a technológiát legjobban értő elnök

2017. január 23. 11:30

Egyes IT-kérdésekben ugyan mindkét nagy párt kritizálta, de ennek ellenére kevés amerikai elnök tett annyit a technológiáért és a tudományért, mint Barack Obama.

2017. január 23. 11:30
Terrence O'Brien
Engadget

„Amikor Barack Obama 2009. január 20-án beköltözött a Fehér Házba, a szövetségi kormány digitális középkorban élt. Még 2011-ben is 30 év lemaradásra panaszkodott. Ő volt az első BlackBerryt használó elnök, amit aztán csak tavaly cserélt okostelefonra.

Az akadályok ellenére, egyik prioritásává tette a szövetségi kormány modernizálását, a telekommunikációs politikától a Fehér Ház IT-jéig. Komolyan és lényegbevágóan foglalkozott az infrastruktúrával, a STEM (tudomány, tech, mérnöki diszciplínák, matematika) oktatással, a netsemlegességel és a klímaváltozással. Kezdeményezései természetesen nem mindig vezettek kirobbanó sikerhez, és egyes kérdésekben, például a személyiségi jogok védelme, a kémkedés és a drónhasználat, a politikai spektrum mindkét oldalán kritizálják.

De szeressük vagy gyűlöljük, Barack Obama szinte mindegyik elnöknél nagyobb hatással volt a tudományra és a technológiára.”
 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2017. február 03. 15:01
Ostoba seggnyaló az írás szerzője is. Tetves husszeinnek csak negatív hatása volt bármire, amibe belepancsolt - elsősorban a tudományra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!