Robotbarkácsolás a legmagasabb szinten

2017. április 22. 09:00

2007-ben a Carnegie Mellon Egyetem Tartan versenygépe első alkalommal nyerte meg a DARPA legendás Grande Challenge-ét, a robotautók Párizs-Dakarját és a vele járó 2 millió dollárt. A győztes gép mögött a CMU legendás robotikusa, a nemcsak elméletekben, hanem barkácsolásban is kimagasló William „Vörös” Whittaker állt.

2017. április 22. 09:00
Admin

Robotikára született

Whittaker a Princeton, majd a Carnegie Mellon Egyetemen végezte tanulmányait. 1979-ben doktorált, jelenleg a CMU Robotikai Intézetének tanára, a szintén ottani Tereprobotika Központ igazgatója és a Robotmérnöki Konzorcium tudományos főmunkatársa. Elsősorban a mobil robotok foglalkoztatják: munkaállomásokon és természetes terepen való alkalmazásuk, irányításukat célzó számítógépes architektúrák létrehozása, nem-ismétlődő feladatok modellezése és tervezése, komplett robot-rendszerek integrációja.

Számos kitüntetés tulajdonosa. Pittsburgh-ben az Év Technológiai Emberévé választották 1994-ben. Robotikai munkásságáért a Science Digest 1985-ben a száz legfontosabb amerikai feltaláló közé sorolta. A legkülönbözőbb tudományos bizottságoknak, szervezeteknek, tanácsadó testületeknek rendes, vagy tiszteletbeli tagja.

„Erre születtem” – jelentette ki a robotikáról. Arra utalt, hogy gyerekorra óta egyrészt olyan területen szeretett volna dolgozni, ahol még bőven akad feltalálnivaló, másrészt, munkán nemcsak az elméleti tervezést, hanem a tervek fizikai megvalósítását, a kivitelezésben való részvételt érti.

Mormotától a holdjárókig

Szerkezetei a legszerteágazóbb ötletek szülöttei. A Mormotát (Groundhog) a 2002-es pennsylvaniai bányász-szerencsétlenség inspirálta. A gép elhagyatott bányákat térképez fel. Mivel veszélyes terepeken dolgozik, felesleges kockázattól kíméli meg az emberi munkaerőt. Atomerőművekben tevékenykedő masináit szintén hasonló indíttatásból tervezte. Radioaktív maradékok után kutatnak.

A Marson is bevethető Nyolclábú Poroszkálóját (Ambler) például a természet, az állatvilág ihlette meg.

„Akárhova nézek, találok inspiráló forrást” - állítja. – „Napjaink eseményei, Csernobil, vasúti balesetek. Elég az újságok szalagcímeit olvasni, és máris ott a motiváció. A másik ösztönző erő a felfedezés.”

A robotok döntéshozó mechanizmusának kifejlesztésében szintén szerepet vállalt, így járulva hozzá, hogy a gépek ne csak navigálni, hanem a helyváltoztatásnál, az egyik pontról a másikba történő út megtételénél „intelligensebb” feladatokat is képesek legyenek emberi segítség nélkül kivitelezni. Hogy saját maguk tervezzék meg legalapvetőbb tevékenységeiket.

Dante I és II alaszkai és antarktiszi vulkánokban vizsgálódtak. A Nomád meteorok után nyomozott a déli-sarkvidéken. Kőzetekből válogatta ki azokat. A Homo sapiensnél nemcsak hatékonyabban, de gyorsabban is dolgozott.

Pioneer a csernobili atomerőműre tervezett, felismerő és feltérképező munkák kivitelezésére alkalmas szerkezet. A római földistenről elnevezett Demeter a mezőgazdaságban segédkezik: a gabonamagokat gyűjti össze. A Robot-házigazda (RoboHost) múzeumokban kalauzolja el a látogatókat.

Holdjárókat, vagy az ásatások költségeit csökkentő, a produktivitást növelő masinákat ugyancsak tervez.

Változó közvélemény

Konstrukciói mindenhova eljutnak.

„Hamarosan a gépek, s nem az emberek birodalma lesz a világ” – véli.

A robotika forradalmát éljük. Olyan alkalmazásokra kerül sor, melyekre akár egy-két éve se mert gondolni, mégis azt állítja, hogy „kristálygömbbe se kell néznünk, és varázslónak se kell lennünk ahhoz, hogy lássuk a lehetőségeket.”

A Grande Challenge is hozzájárult ahhoz, hogy átalakuljon a robotokról korábban kialakult kép.

„Az automatizált vezetés mindenképpen az autóipar hasznára válik” – állítja a tudós. A koncepciót azért tartja érdekesnek, mert a robotika pontosan a DARPA és más versenyeknek köszönhetően jut el a laboratóriumokból a való világba.

2007-ben, korábbi második és harmadik hely után meg is nyerték a versenyt. 2004-ben is győztesek lehettek volna, de senki nem nyert, legmesszebbre a Whitaker Vörös Csapatához tartozó Homokvihar (Sandstorm) kalandozott.

De nemcsak a Földre, hanem a világűrre is gondol, a Google Lunar X Prize-on ő vezette a CMU csapatát, és igazgatója a szintén a Holdban gondolkozó Astrobotic Technology vállalatnak is.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!