Letartóztatná Netanjahut és a Hamasz vezérét a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze
Háborús bűncselekményeket követtek el az ügyész szerint.
Izrael Magyarországon játssza le hátralévő hazai meccseit a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében. Budapest helyett Romániával a kálvinista Rómában mérkőzne meg lapinformációk szerint.
A Digisport román sportmédium értesülése szerint a helyszínmódosításra azért van szükség, mert az Izrael–Románia mérkőzés napján, november 18-án a Fehéroroszország–Andorra mérkőzést is Budapesten rendezik, a rendőrség pedig állítólag nem vállalta egyszerre két mérkőzés biztosítását. (Egy nappal később pedig Magyarország–Montenegró mérkőzést rendeznek a Puskás Arénában, de ez más kérdés.)
A Digisport szerint emiatt új helyszínt kellett keresni, amely Debrecen lehet. Arról, hogy a mérkőzéseket nézők előtt játsszák-e, illetve, hogy a november 15-i Izrael–Svájc mérkőzést hol rendezik, egyelőre az érintett nemzeti szövetségek és az UEFA sem adott ki tájékoztatást.
Az izraeli válogatott a 3. helyen áll csoportjában, és még van esélye kijutni a jövő évi Eb-re. November 12-én Koszovóban és november 21-én Andorrában lép pályára, míg a hazai meccsein 15-én Svájcot, 18-án Romániát fogadja.
Nyitókép: Alex Nicodim / NurPhoto / NurPhoto via AFP