Moszkvának igaza is lehet

2014. március 02. 12:42

Párizs ennek fényében szombat délután megszavazta, hogy ha szükséges, akár katonákkal védik meg a katalán polgárok érdekeit és életét. Ezért hatezer katonát visznek be repülővel a barcelonai katonai bázisukra.

2014. március 02. 12:42
LORENZ
Kitekintő

„Madridban tüntetések törtek ki, a kormányt leváltották, a király Franciaországba menekült. A hárompárti ellenzék vette át a politikai irányítást. A szélsőséges spanyol nacionalistákból, a megbukott korrupt korábbi kormányfőből és a spanyol származású, de Portugáliában sikert elért sztárszakácsból álló hármas nem tudni, hogy hogyan lesz képes az együttműködésre.

Ami biztos, hogy a nacionalisták alkalmi túlkapásai miatt is a régi spanyol-katalán feszültség most felszínre tört. Az ország ötödét adó kisebbség aggódik sorsáért az új vezetés alatt. A száműzetésbe vonult király is támogatja az önállóságukat, ahogy Párizs is úgy tűnik, hajlik erre. Az egykor a dél-francia hűbérurak érdekeltségébe tartozó katalán terület történelmileg hosszabb időt töltött francia, mint spanyol befolyás alatt. 

Párizs ennek fényében szombat délután megszavazta, hogy ha szükséges, akár katonákkal védik meg a katalán polgárok érdekeit és életét. Ezért hatezer katonát visznek be repülővel a barcelonai katonai bázisukra, amelyet eddig a spanyoloktól béreltek.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. március 02. 21:14
Na és számít az igazság valamit? Az számít, hogy ki tudja az érdekeit érvényesíteni, s ki nem.
oskar
2014. március 02. 19:30
Ez a hasonlat sántít. Spanyolországban nem él sok francia. De ha már a Franciáknál tartunk, nem is olyan régen ők is csapatokat küldtek Mali-ba. Az USA nem szólt semmit.
Waffen-SS Hunyadi Division
2014. március 02. 18:45
a spanyol király elmenekült?
Csigorin
2014. március 02. 18:25
Lazadas tor ki es levaltjak a kormanyt? Nem veletlenul parezer nyugatberenc huligan hajt vegre puccsot a fovarosban a torvenyes kormany ellen?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!