Drogteszt

2014. december 08. 17:56

Láthatóan nagy erőkkel keresik a Fideszben azt a témát, ami megállítaná a zuhanást, ami lezárná az utat azok előtt, akik elhagyni készülnek a tábort.

2014. december 08. 17:56
Török Gábor
Facebook

„Drogteszt. Remélem, senki nem gondolja komolyan, hogy a kommunikációban elképesztően tudatos Fidesznél véletlenül kerül elő éppen most egy ilyen horderejű javaslat. S azt sem, hogy egy képviselő sajátos szempontjai alapján pont úgy kerül megfogalmazásra, ahogy. Láthatóan nagy erőkkel keresik a Fideszben azt a témát, ami megállítaná a zuhanást, ami lezárná az utat azok előtt, akik elhagyni készülnek a tábort. Ilyenkor mi a legjobb megoldás? Olyan témát elővenni, ami két tekintetben is hatásos. Egyrészt a szavazótábor magja zsigerileg, ösztönösen rezonál rá, egyetért vele, függetlenül minden aktuálpolitikai problémától. Másrészt pedig alkalmas arra, hogy az ellenfelet diabolizálja, bármilyen kormányellenes akciót és szereplőt megbélyegezzen (»drogot támogatja«). A politikai vita dönti el, hogy beválik-e a Fidesz számítása, egyelőre csak annyi látszik, hogy nem teljesen esélytelen, nem teljesen reménytelen: most nem az ellenfelekhez és még csak nem is a bizonytalanokhoz beszélnek, hanem a táborukat akarják megmenteni. Hogy mi kell ehhez? Alapvetően két dolog, mint általában minden hasonló kezdeményezésnél, a »priming« és a »framing«: egyrészt az, hogy a következő napokban valóban erről szóljanak a hírek, ez a téma legyen a napirenden, másrészt pedig az, hogy a Fidesz ellenfelei belesétáljanak a csapdába, és hagyják érvényesülni azt a látszatot, hogy ők itt bizony a drogosokat védik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2014. december 09. 11:35
"Láthatóan nagy erőkkel keresik a Fideszben azt a témát, ami megállítaná a zuhanást,..." .............. Csak hát az a baj, hogy az embereknek tele van már a tökük az üres ígérgetésekkel! Idáig az élet minden területén átverte a választóit ez a mohó banda. A rezsi csökkentés is nagy átverés volt. Más, aljas és rafinált ürügyekkel (pl. 27%-os ÁFA, millió adófajta) pofátlanul visszavették azt az összeget, amit alamizsnaként odaadtak. A devizahitelesekről nem is beszélve! A zuhanás egyre gyorsabb és megállíthatatlan. A nép kezd ébredezni!
gubenc
2014. december 09. 11:13
„Minden propagandának népinek kell lennie, és szellemi színvonalát azok legkorlátozottabbjaihoz beállítania, akikhez fordulni gondol. Szellemi szintjét annál mélyebbre állítja, minél nagyobb kell legyen a megragadandó embertömeg. A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk. Minden nagy vezér művészete abban áll elsősorban, hogy egy nép figyelmét ne szétszórja, hanem mindig csak egyetlen ellenségre összpontosítsa… Egy nagy vezér zsenialitásához hozzátartozik, hogy még az egymással ellentétben álló ellenfeleket is úgy jelenítse meg, mint amelyek egyetlen kategóriához tartoznak, mert különböző ellenségek felismerése a gyenge és bizonytalan kategóriáknál könnyen vezethet ahhoz, hogy kételkedni kezdjenek saját igazukban.” – Hitler, Mein Kampf, 197., 198., 247. olda
Onurisz
2014. december 09. 08:47
Azért én mégis arra tennék, hogy spontán, végiggondolatlan ötletről van szó, s ebben is megmutatkozik a fideszes politikusok legnagyobb hibája: a nagy mellény. Ha van egy ötletük, annak nem mennek a mélyére és eszükben sincs megkérdezni a hozzáértőket. S amikor kiderül, hogy dilettáns gondolatról van szó, akkor mellébeszélnek és védik a mundért, ahelyett, hogy kialakítanának egy eljárást arra, hogy milyen vitákon kelljen végigmennie egy javaslatnak, mielőtt nyilvánosságra hozzák. Rengeteget ártanak ezek az ostobaságok és mutatják, hogy milyen buta fiúkból sikerült politikusokat csinálniuk. Az ambíció és az intelligencia sajnos nem jár együtt. Nagyon elromlott a Fideszben a kiválasztási rendszer. Ez lesz a bukásuk oka.
Mich
2014. december 08. 23:53
Gabika, te sem vagy érett arra, hogy a kormánytábort (Fidesz-KDNP) és az ellenzéket (DK-MSZP-LMP-E-PM-MLP-JOBBIK) egyszerre és egyazon mérce alapján ítéld meg...?! Ha eljutsz oda, akkor majd kérdezheted... - rosszul megy nekik? - félnek? - próbálkoznak? - mi a programjuk? - van-e támogatottságuk? stb...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!