Brutális autóbaleset Baranyában: élet-halál között van egy idős nő és az unokája
Egy fekete Mercedes az ütközés után nagy sebességgel lesodródott az útról és többször megpördült, majd vezetője és női utasa rácsavarodott egy fára.
A robotika segítségével készült és habszivacsból a legújabb strapabíró műszív.
„A mesterséges műszív sok ember életét mentheti meg. A szívbeültetés viszont komplikált műtét, magas a mortalitása és kevés a donor hozzá. A mesterséges szívek fejlesztése így igen fontos terület, a legnagyobb kihívást a szívverés működésének utánzása, a külső szivattyúk megtervezése és a hosszú működtetés biztosítása okozta eddig. Mivel az ember szívizma az egyik legerősebb és legtartósabb izom a testben, ennek a replikának az elkészítése igen nagy kihívást ad még ma is a mérnökök számára.
A Cornell Egyetem új forradalmi fejlesztése nemcsak azért újdonság ezen a téren, mert habszivacsot használtak fel hozzá, hanem az eddigi műszíveknél sokkal nagyobb mennyiségű vért is tud továbbítani működése során. Kifejlesztéséhez a "lágy robotikát" is igénybe kellett venni (ebben nem merev fémekkel, hanem hajlékony és amorf és emberi szövetekhez hasonlatos anyagokat is igénybe vesznek a fejlesztés során), a műszív is így rugalmas szilikonból készült (emberi szövetet utánoz). Külső szivattyút használnak a működtetéséhez,de csak ez készült orosi fémből, így nem léphet kapcsolatba és nem fertőzheti a szöveteket. Maga a könnyű habszivacs test műanyaggal van szigetelve, így nem szivároghat működése közben sem.”