„Anélkül, hogy észrevették volna, az amerikai választók megnyitották az utat egy új hidegháború felé, amiben Amerika kezei sokkal kevésbé lesznek erősek, mint korábban voltak. Az egyik oka annak, hogy az eredetit meg tudta nyerni azokban a képességeiben gyökerezik, ami miatt el tudta szakítani Kínát a szovjet blokktól. Az enyhülés Richard Nixon USA-ja és Mao Ce Tung Kínája között 1972-ben bebetonozta a a sino-szovjet szakítást és gyengítette Moszkva globális jelenlétét. Trump pont az ellenkezőjét igyekszik véghez vinni.
A Kína ellenes erős retorikájának tükörképe a meleg hangnemű nyitás Vlagyimir Putyin Oroszországa felé. Az továbbra sem látható, hogy milyen stratégiai hasznot nyerhet Trump az Oroszországgal való üzleteléstől – egy olyan országtól, ami az illiberális demokráciákat terjeszti Európában és segített Trumpnak legyőznie Hillary Clintont. Viszont Trump ellentmondásossága Kína felé egy jó kimenet nélküli szerencsejáték.
Az amerikai-kínai konfliktus elkerüléséhez nixoni ügyességre lenne szüksége. De Trump nem Nixon. A belföldi törvények megsértései mellett Nixon azért buzgó tanulója volt a világpolitikának, és megragadta a geopolitikai sakktáblát. Trump egy hetvenéves újonc, akinek semmi indíttatása nincs arra, hogy pótolja a tudásbeli hiányosságait. Kihagyja a napi hírszerzési ismertetőket, mert azok túl unalmasak. A tanácsadói sem hasonlítanak Henry Kissingerre, aki annak az »Egy Kína« irányelvnek volt a fő tervezője, aminek a felrúgásával fenyeget most Trump. Trump szenior kinevezettjei egyszerre tükrözik a Kína-ellenes és Oroszország-párti szándékait.”