Gének, azok a fránya gének

2019. február 15. 20:42

A gyarmattartó gőg nem tűnt el teljesen.

2019. február 15. 20:42
Lánczi Tamás
Mozgástér blog

61 évvel ezelőtt Brüsszelben világkiállítást tartottak. A kiállítás egyik látványossága az ún. emberi állatkert (human zoo) volt, ahol a belga gyarmatról származó kongói bennszülötteket csodálhattak meg a látogatók. A kiállított néger családokat „eredeti” környezetükben igyekezetek bemutatni, pont úgy, ahogy az igazi állatkertben. A bambuszkerítéssel körbevett kongóiak fűszoknyában üldögéltek a kunyhók előtt, miközben a nagyérdemű közönség elvonult előttük.

Sőt, ha valaki a nyugati politikusok, véleményformálók nyilatkozatait olvassa, az a benyomása támadhat, hogy a faji gondolat nem hogy eltűnt, hanem épp most tér vissza teljes erővel a nyugati világban. Néhány évtizednyi szünet után a nyugati vezetők ismét felfedezik a fajelméletet, csak most fordított a szereposztás: a színes bőrű bevándorlók születési előjogairól értekeznek, míg a fehér embert másodrendű szerepre kárhoztatják. Nézzünk pár kijelentést az elmúlt napokból.

»Úgy gondolom, hogy valóban aggódnunk kell azon kormányok miatt, amelyek azt bátorítják, hogy több gyermeket vállaljunk. Az egyik oka ennek természetesen az, hogy nem tud eltartani hétmilliárd embert a Föld, és a század közepére hárommilliárddal többen leszünk, a század végére pedig 11-12 milliárdan leszünk vagy akár még többen, mivel nagyon magas a születési ráta főleg a szub-szaharai országokban, ahol az átlag 4-5 gyermek, szemben a fejlett országok kettő alatti átlagával.«

Persze a gyarmattartó gőg azért nem tűnt el teljesen. Mint az átszoktatott balkezes, mikor jobb kézzel kap a boruló pohár után, úgy néha egy-egy őszinte mondat is előtör a nyugati vezetőkből. Február harmadikán Maarten Feteris, a holland Legfelsőbb Bíróság elnöke egy közszolgálati televízónak nyilatkozva leszögezte: »…Lengyelország vagy Magyarország még nem olyan régóta demokratikus országok, ezért nem rendelkeznek demokratikus emlékezettel, míg Hollandiának már a génjeiben van a jogállam.«

A génjeiben. Értem. Nincs is több kérdésem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. február 16. 21:05
Azt elfelejtette megmagyarázni a társaság, hogy mi lehet az oka az embercsoportok közti akkora civilizációs különbségnek, ami miatt még 60 évvel ezelőtt is állatkerti szintű szenzációként mutogattak bennszülötteket. Mi ennek az oka? Oké, egyetértek vele, hogy nem genetikai oka van ennek, ez a magyarázat valóban aljas, mocskos, zsidónáci. De akkor mi? Én persze sejtek valamit, de kíváncsi vagyok mások véleményére. Az én véleményem az, hogy bárki, aki önfenntartással próbálkozik, szembe fogja találni magát azzal, hogy nagyon alacsony életszínvonalat ér el, nem lesz lehetősége fejlődésre. Viszont ezt a nagyon primitív szintet százezer éveken keresztül is baj nélkül fenn tudja tartani. Elég emlékezni az Indiai-óceán szentineléz lakosaira, akik a cunamit is átvészelték, de a fejlődés legcsekélyebb jelét sem mutatják; kb hatvanezer éve biztosan változatlan életszínvonalon élnek. A fejlődés beindulásához fel kell adni az önfenntartó, teljesen autonóm életmódot, törekedni kell a társadalmi munkamegosztásra. Ez profi szintű munkát, folyamatos fejlődést fog eredményezni, viszont az egyre nagyobb életszínvonal ára a sérülékenység - társadalmilag, pszichológiailag, egészségügyileg, a környezetet tekintve stb a folytonosan fejlődő társadalom lakosa, környezete, az egész közösség súlyosan kiszolgáltatottá válik, bármilyen pontján támadható és beomlasztható, nagyon súlyos működési zavarokat, anomáliákat lehet benne előidézni. Olyan problémákat lehet generálni, amik egy önfenntartó közösségben teljesen elképzelhetetlenek - de természetesen az a fejlettség is elképzelhetetlen, amire egy munkamegosztásra, specializációra épülő közösség képes eljutni.
Box Hill
2019. február 16. 11:52
Mi van a holland génekben? A gyarmatosítás. Épp hogy lecsúsztak a dobogóról. Hiszen a portugálok 1415-ben kezdték (EU), a spanyolok 1492-ben (EU), az oroszok 1580-ban, a hollandok 1602-ben (EU), a franciák 1605-ben (EU), az angolok (britek) 1607-ben (EU), a dánok 1620-ban (EU), a svédek 1638-ban (EU), a németek szintén 1638-ban (EU), az osztrákok 1719-ben (EU), a belgák 1885-ben (EU), az olaszok szintén 1885-ben (EU), végül a norvégok 1927-ben.
makám
2019. február 16. 07:48
"Néhány évtizednyi szünet után a nyugati vezetők ismét felfedezik a fajelméletet, " mert azok fehérek voltak ezek meg zsidók. mellesleg a fajelmélet tudományos tényekkel alátámasztott. ez még a pc világ szűrőjén is átmegy: https://brainstats.com/static/98cd4bbec3b147659e3686e5b5d4b5c2/a1967/map.png
Takita
2019. február 15. 23:29
Teljesen igaz, amit Lánczi Tamás ír. Elképesztő az a lekezelő,kioktató nagyképűség, ahogy a nyugatiak a keleti népeket kezelik.Aki benne van tapasztalhatja. Úgy látszik az u.n Karoling vonal (Elba, Saale, Lajta) szemlélete ma is él. A Frank-birodalomban u.i. úgy tartották, e folyóktól keletre már a barbárok földje van. Ezerkétszáz év elég volt ahhoz hogy az ott-élők génjeibe beivódjon. Javasolom Lánczi Tamásnak, hogy a Karoling vonalat jobban használják fel az érvelésük során.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!